KÉKKŐI ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Már többször elmondtam, de még egyszer elmondom, hogy a búzatermelés költsége és jövedelme gazdaságonként változhat, attól függően, hogy a termőterület az ország melyik részén helyezkedik el, milyenek a termelés helyi körülményei, például a föld minősége. Az is lényeges körülmény, hogy a termelő a minél kedvezőbb termés elérése érdekében milyen termesztési technológiát alkalmaz, és összességében mekkora összegű a termelési ráfordítása.

A hektáronkénti termésmennyiség átlagos alakulása megyénként jelentős különbségeket mutat. Vannak megyék, ahol a termésátlag jelentősen és gyakran az országos átlag alatt van, és vannak olyan régiók is, ahol az eredmény kimagasló mértékű. Példaként említeném, hogy amíg a 2000. évben a búza országos termésátlaga 3,63 tonna/hektár volt, addig Nógrádban 2,55 tonna/hektár, Baranyában pedig 4,51 tonna/hektár volt.

A fentiekkel magyarázható, hogy azonos termelési költséget feltételezve, a búzatermesztés gazdaságossága az említett két megyében is lényegesen különbözhet egymástól. A 2001. évben az előzetes adatok szerint a búza országos termésátlaga 4,25 tonna/hektár, amelyen belül a legalacsonyabb mérték idén Veszprém megyében volt, 3,3 tonna/hektár, míg Baranyában a legnagyobb, 5,2 tonna/hektár termésátlag.

Felvetődhet az a kérdés, hogy érdemes-e olyan területeken értékesítési céllal búzát termeszteni, ahol a termésátlag rendszeresen az országos minimumon vagy az alatt alakul, illetve amennyiben nem, mivel pótolható a termelésből származó jövedelemkiesés. A búza termelési költsége - az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet előzetes adatai szerint - hektáronként 99 500 forintról a 2001. évre hektáronként 108 300 forintra emelkedett. A termelésiköltség-növekedést a hektáronkénti termésátlag-növekedés - ez 3,63 tonna/hektárról 4,25 tonna/hektárra emelkedett, ahogy mondtam, kivéve a jóval az országos átlag alatt termelő megyéket - kompenzálhatta.

Az FVM a búzatermelők jövedelmének stabilizálása érdekében a 2001. évben megemelte az egy hektárra jutó földalapú növénytermesztési támogatást. Tehát ez bizonyítja azt, hogy mi igenis a termelőket szeretnénk támogatni. Az agrárgazdasági célok 2001. évi költségvetési támogatásáról szóló ez évi 15. számú FVM-rendeleten túlmenően, a 2001. évi termésű búza közraktározási támogatásáról szóló, szintén ez évi 46. számú FVM-rendeletben az alábbi támogatási lehetőségek igénybevételét hirdették meg; engedje meg, hogy ismertessem ezeket. A felvett hitelhez kamattámogatás, amelynek mértéke 2001. december 31-ig 100 százalék, majd ezt követően, 2002. január 1-jétől 2002. június 30-ig 40 százalék. A tárolási támogatás mértéke 2001. december 31-ig 15 forint/tonna/hét, ezen belül 100 tonna alatti mennyiség esetén 20 forint/tonna/hét, illetve 2002. január 1-jétől 2002. június 30-ig, tehát az aratásig, 10 forint/tonna/hét, amelyen belül 100 tonna alatti mennyiség esetén 15 forint/tonna/hét.

Kérem a válaszom elfogadását. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu