DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, tisztelt miniszter úr, a segítségét és a javítását. Valóban '38, ezért megkövetem önt. A többi tévedést valahogy nem nagyon ismerném el, ugyanis a stadionrekonstrukció feltétele, hogy olyan labdarúgócsapat legyen, ami az I. osztályban vagy az NB I B-ben szerepel. Hasonló jellegű pályázat Jászberény is benyújtott már stadionrekonstrukcióra, ahol az atlétika, a görkorcsolya, illetve a városi korcsolya Európa-bajnoki szinten művelődik, méghozzá úgy, hogy több Európa-bajnokunk is van serdülőben és juniorban. Az IMS-hez is pályáztak; sajnos nem nyertek, sőt nélkülözték a miniszter úr személyes jelenlétét is az Európa-bajnokságon, amelyet Jászberényben rendeztek meg. Azt hiszem, a sport támogatása körül nincs közöttünk vita.

Azonban az elvtelen támogatás, egy sportágnak olyan közpénzekből történő támogatása, ami áttételesen, állami cégen keresztül történik, lásd a korábbi időszakból jelesül az FVM-támogatási kört, valamint a honvédelmi miniszter úrnak és a jelenleg függetlenként regnáló kisgazda képviselőnek az egyesületelnöki pozícióját, ez már viszont politika, és ez a politika nem illik bele a sporttámogatásba (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és nem illik bele abba a struktúrába, amiről mi azt mondjuk, hogy versenysport.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu