FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa a múlt héten igazgatóválasztmányi ülést tartott, amelyen áttekintette a szüret előtti helyzetet, és értékelte az elmúlt évet. Ezen egyértelműen kiderült, hogy főleg vörösborból komoly borkészletek maradtak bent, a fehérbor egy részéből is, egyes fajtáiból, ugyanakkor várhatóan komoly termésnövekedés előtt vagyunk, mintegy 10-12 százalékkal nagyobb termés várható az idén. Ezzel kapcsolatosan meg kell említeni, hogy a borkészletek bennmaradásának legfőbb okát abban látják, hogy az év közepétől a 25 forint/literről 16 forint/literre csökkent le az exportszubvenció, ezáltal versenyképtelenek lettünk más, konkurens országokkal harmadik országok piacán.

A kunsági borvidék hazánk legnagyobb borvidéke - belevonva a hajós-bajai és a csongrádi borvidéket -, mintegy 40 százalékát adjuk az összes magyarországi termő ültetvénynek. Ehhez még párosulnak olyan gondjaink, hogy a tokaji, a mátraalji és az egeralji ültetvények azon részét, amelyek az úgynevezett szoknya alatt teremnek - tehát nem a térségre jellemző minőségű szőlő- és borfajtát adják -, döntő többségében a kunsági borvidék borászai vásárolják fel. Sajnos ezzel a teherrel együtt olyan hangulatkeltés alakul ki, amelyben a szőlőfelvásárlási árak nagyon nyomottak, az önköltséghez vagy ahhoz közeli árhoz érkeztek el, és ezáltal eléggé reményvesztett és reménytelen az őszi kilátás.

Ezek az emberek, akik a magyar asztalibor-készletnek és a termésnek mintegy 80-90 százalékát adják, nem akarnak többet, csak azt, hogy ebből az ősidőkön, tradíciókon keresztül szokásos termelési ágazatból szeretnének továbbra is megélni úgy, hogy az kifizetődő legyen, és ne kelljen nekik mást csinálni, csak azt, amihez értenek. Államtitkár urat arról szeretném kérdezni, hogy milyen javaslatokkal tud esetleg segíteni államtitkár úr tárcája a kialakult helyzeten.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu