FONT SÁNDOR (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! A környező országokban, így például Csehországban és Szlovákiában egyértelműen ugyanilyen problémát rendeztek, és megtalálták a megoldást. Jelzem, mintegy tízezer főről van szó, tehát egyáltalán nem is akkora összegű lenne a költségvetés terhelése. Másrészt én nem igazán arra voltam kíváncsi, hogy eddig kinek mit kellett volna tennie, hanem arra, hogy ön mint a HM vezetője, most hogyan érzi ezt a problémát és mit tenne.

Elnézést kérek a kormánypárti képviselőtársaimtól, de édesapámra gondolva - aki munkaszolgálatosként Budapest köztereit és Aquincum környékét kényszerből építette, salgótarjáni bányákban és repülőtereken közel három évig dolgozott - ezt a választ nem tudom elfogadni. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu