BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Latorcai Képviselő Úr! Amikor mi kifogásoljuk, hogy nem állhat fel a vizsgálóbizottság, ön, mint valamennyi fideszes, azt mondja, hogy tegyünk feljelentést. Az ön részéről ez egy kissé következetlen eljárás. Ön ugyanis nem is olyan régen a gazdasági bizottság elnökeként kezdeményezte egy albizottság kiküldését a Dunaferr vizsgálatára. Miért nem feljelentést tett, amit nekünk javasolt? Tudja, miért nem feljelentést tett? Mert megtette ön előtt a KEHI, és a rendőrség bűncselekmény hiányában leállította a vizsgálatot. Szabad lenne tudnom, hogy akkor miért kezdeményezte a vizsgáló albizottság létrehozását? Megmondom önnek, miért: azért, mert ott az előző kormányról van szó; és ott, ahol a jelenlegi kormány tevékenységéről van szó, ön is megakadályozza a maga szavazatával minden harmadik héten, hogy az Országgyűlés kivizsgálhassa azt, amiről Keller és Göndör a mai sajtóértekezletén teljesen helytálló módon beszélt. Szégyellje magát, Latorcai képviselő úr!

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiból.)

Forrás: parlament.hu