BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Két kérdéssel szeretnék foglalkozni. Az egyik: Dancsó képviselő úrnak még a televíziós időben volt egy megjegyzése hozzám, és erre szeretnék visszatérni. Sajnos, pont most ment el, és ezért már nem hallja.

Ő nagyon érdekes módon fogalmazta meg, hogy miért van igaza a törvénynek, és miért nincs igazam nekem, amikor azt a feltételezést fogalmazta meg, hogy a nyugdíjak adózásban való figyelembevételére alkalmazott új megoldást - talán ez így pontos - Pareto-optimális megoldásnak tekinthetjük. Pareto, a réges-régen élt olasz közgazdász azt mondta, hogy ha egy változás egyvalakinek jó, és mindenki másnak nem rossz, akkor az egyértelműen kedvező. Ez esetben a szerencsés nyugdíjasok, akiknek még keresetük van, jól járnak, senki más nem jár rosszul, tehát nem érti, hogy mi a kifogása itt az ellenzéknek, így nekem is.

(15.10)

Ez azért érdekes felvetés, mert valóban a kormány az elmúlt időszakban elkezdett különböző, kiválasztott pontokon a lakosságnak különböző ügyekben adogatni, és úgy tűnik, hogy itt valaki jól jár, és senki más sem jár rosszul. Helyesen vetette fel Keller László, hogy miből is adja ezt a kormány, hiszen a költségvetés kész, két évre önök jóváhagytak egy költségvetést. Honnan van akkor ez a pénz, amit most a kormány hirtelen oszt?

Valójában az a helyzet, tisztelt Országgyűlés, hogy a kormány az inflációs többletbevételekből oszt, úgy, hogy a költségvetésnek ezernyi pontján az infláció hatását nem ellentételezi. Így keletkezik neki ez az inflációs többletbevétel, és bizonyos kiválasztott helyeken ezt odaadja. Tehát valójában nem az a helyzet, amit Dancsó képviselő úr feltételez, hogy majd a munkajövedelemmel is rendelkező nyugdíjasoknak valamit adunk, és nem veszünk el senki mástól - dehogynem! Rengeteg mindenkitől veszünk el, akinek a költségvetésből származó jövedelmei elértéktelenednek a tervezettnél magasabb infláció miatt. Tisztelt Képviselőtársaim! A tervezettnél magasabb infláció miatt 2001-2002-ben a kormány több pénzt von ki a gazdaságból, mint a Bokros-csomag! Tessék utánaszámolni! Ez az Orbán-kormány Bokros-csomagja! És ezt a pénzt osztja el újra, minthogy most a gazdaság növekszik. Tehát ez a helyes válasz arra, amit itt Dancsó képviselő úr mondott, hogy itt van, aki jól jár, és senki más sem jár rosszul. De igen, rosszul jár! Például rosszul jár mindenki, aki családi pótlékot kap; rosszul jár mindenki, aki egészségügyi normatívákból él; rosszul járnak azok az iskolák, amelyek oktatási normatívából élnek, és ezt a sort hosszan, de hosszan lehet folytatni. No, ez volt az egyik kérdés, amire vissza akartam térni.

A másik kérdés az, amiről Kósáné Kovács Magda is beszélt az imént, már második hozzászólásában, az, amit én úgy neveztem el, hogy pénzügyi vallásháború. A törvényjavaslat utolsó paragrafusa az egyház-finanszírozási törvény módosítása, ugyanis ez újabb állomása a kormány pénzügyi vallásháborújának. Első hozzászólásomban csak utaltam arra, hogy majd erre visszatérek, most jutottam el oda, tévéadásidőn kívül, hogy erről is tudok beszélni.

Mit javasol a kormány? Azt javasolja, hogy módosítsák az egyház-finanszírozási törvényt, mégpedig a következőképpen: legyen olyan a rendszer, hogy az úgynevezett egyszázalékos rendelkezések összegét, amiről a személyi jövedelemadót fizető állampolgárok rendelkeznek egyházak javára, ne 50 százalékig egészítsék ki, tehát a lehetséges rendelkezési összeg 50 százalékáig, hanem 80 százalékig egészítsék ki, és ezt a bizonyos kiegészítést, amit az állami költségvetésből adnak, ne a rendelkezések számának arányában osszák el az egyházak között, mint ahogy a hatályos törvényben van, hanem a népszámlálási adatok alapján.

Tisztelt Képviselőtársaim! A dolognak az az egyik vonatkozása, amiről most Kósáné képviselő asszony is beszélt a fölszólalásának a végén, hogy milyen mértékben tisztességtelen dolog az, hogy a februárban fölvett népszámlálási adatokat most ilyen módon akarják felhasználni. Mert hiszen tudjuk jól, hogy a vallási hovatartozás felvétele a népszámlálásba milyen heves vitát váltott ki a közvéleményben, a társadalomban, és ennek nyomán az egyházak egy része azt mondta a híveinek, hogy ne nyilatkozzék a népszámlálás során, másik része meg azt mondta, hogy nyilatkozzék. Ebből az következik, hogy ha önök a népszámlálási adatokat használják föl, akkor torz képet kapnak. A hívek nem tudták előre, hogy az egyházuk finanszírozása fog ezen múlni jövőre! Ők azt hitték, hogy ez csak a népszámlálást szolgálja, és ezért tiszta lelkiismerettel mondták azt, hogy miután ők egy olyan egyház tagjai, amelyet vagy a múltban üldöztek, vagy ma üldöznek, vagy mind a kettő - mert vannak ilyen egyházak Magyarországon -, ezért ők inkább nem akarnak nyilatkozni.

Az önök szemléletét jól jellemzi az, hogy amikor a költségvetési bizottsági vitában ideértünk, és azt említettem, hogy egyes egyházak azt mondták a híveiknek, hogy ne nyilatkozzanak, akkor az egyik fideszes képviselő úr azt mondta: "helytelenül". Aztán amikor azt mondtam, hogy a másik egyház - nem neveztem meg - azt mondta, hogy igenis nyilatkozzanak, azt mondta a másik fideszes képviselő úr: "az helyes". A harmadik fideszes képviselő úr azt mondta: "vállalja a hitét". Benne van a jegyzőkönyvben, hogy kikről van szó, de én most nem nevezem meg őket.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az Alkotmánybíróság nagyon egyértelműen leszögezte: ez mindenkinek a magánügye, hogy vállalja-e nyilvánosan, vagy nem vállalja nyilvánosan. Az, hogy a Fidesznek az a véleménye, hogy az a helyes, ha valaki ezt nyilvánosan megvallja, és az a helytelen, ha ezt nem vallja meg nyilvánosan, és ezzel a törvénnyel önök honorálni akarják azt az egyházat, amelyiknek a hívei ezt nyilvánosan megtették, és szankcionálni akarják azt az egyházat, amelyik ezt nem tette meg, ez egy nyilvánvalóan alkotmánysértő magatartás, ez teljesen bizonyos.

No de folytassuk a kérdést magával a törvényjavaslattal, a koncepcióval! Mit is jelentett ez az egyszázalékos koncepció? Mert térjünk vissza az egyszázalékos rendszer lényegéhez! Amikor ezt az egyszázalékos rendszert mi kezdeményeztük, és az Országgyűlés elfogadta első menetben, akkor itt még egy darab egy százalék volt - '96 végén fogadtuk el a törvényt, '97-ben lépett hatályba -, ahol a kedvezményezettek között ott voltak a civil szervezetek is, meg ott voltak az egyházak is. Ezt a kis egyházak helyeselték, a nagy egyházak nem helyeselték, és önök, tisztelt jelenleg kormánypárti, akkor ellenzéki képviselőtársaim, élesen ellenezték, és önök ezért az egyszázalékos törvényt nem is fogadták el.

Aztán a következő évben született egy kompromisszum az úgynevezett vatikáni megállapodás keretében, amikor az akkori kormány, a szocialista-szabad demokrata kormány és a katolikus egyház között született egy kompromisszum - a mögöttem ülő Tóth András képviselőtársunk, akkor politikai államtitkár volt ennek az egyik atyja -, amelyik azt mondta, hogy válasszuk ketté: legyen külön egy százalék az egyházaknak, külön a civil szervezeteknek. Miért akarták ezt az egyházak? Hogy ne kelljen versenyezniük civil szervezetekkel, mert tartottak ettől a versenytől.

Megszületett ez a második változat, azzal, hogy egyrészt az egyházaknak nem kellett versenyezni a civil szervezetekkel, másrészt garantálva volt nekik - legalábbis egy időre, meg volt jelölve a megállapodásban, hogy hány év múlva kell ezt fölülvizsgálni -, hogy amennyiben a lakosságból csak kevesen rendelkeznek az egyházak javára, az állam garantálja, hogy mintha a lakosság fele rendelkezett volna az egyházak javára, olyan mértékben az állami költségvetésben kiegészíti, attól függetlenül, hogy akarja-e ezt a lakosság. Ez nagyon kemény kompromisszum volt, egy nagyon kemény engedmény a törvényalkotók részéről. Mert a törvényalkotóknak az volt a véleményük, hogy az után, hogy a szocializmus ötven évében, miután az egyházaktól elvették a vagyonukat és az állam tartotta el az egyházakat, teremtsünk olyan helyzetet, amikor a hívők, a lakosság tartja el az egyházakat. Ez volt a törvény célja. Az egyszázalékos rendszernek ez volt a funkciója: döntsön a polgár, az adófizető arról, hogy akarja-e, hogy az ő adójából, amit befizetett az államnak, egyházakat támogassanak. Ha nem akarja, ne támogassák.

A rendszert bevezették, és kiderült, hogy - mint ahogy erre Kósáné képviselő asszony már utalt - csak körülbelül minden hatodik magyar adófizető rendelkezett egyház javára, miközben minden harmadik adófizető rendelkezett a civil szervezetek javára, és ez most már negyedik éve változatlanul így van. Ez azt mutatja, hogy a magyar adófizetők öthatoda nem tartja olyan fontosnak az egyházak finanszírozását, hogy kitöltse érte ezt a kis papírost. Egyhatoda tartja ilyen fontosnak.

Érdekes módon, tisztelt képviselőtársaim, ez a szám lényegében megegyezik a közvélemény-kutatások ama adatával, hogy mennyien vannak a magyar polgárok között, akik az egyház tanítása szerint vallásosak, illetve akik legalább hetente templomba járnak. A közvélemény-kutatások ezt az adatok évtizedek óta 16-17 százalékra teszik. Tehát a magyar lakosságnak ez az egyhatodnyi kisebbsége az, aki oly mértékben aktívan vallásos, hogy fontos neki az egyház. A többieket születésükkor megkeresztelik, és aztán esküvő, temetés - és egyébként nem.

(15.20)

Ez a helyzet. Az a módosítás, amit önök bevezetnek, lényegében vissza akar jutni ahhoz az állapothoz, hogy az állampolgárok akaratától függetlenül finanszírozzák a költségvetésből az egyházakat. Az állampolgároknak nem kell, önöknek kell, ezért minden magyar állampolgár adójából, azokéból is, akik nem akarnak egyházat finanszírozni az adójukból, azoknak az adójából is finanszírozzák az egyházakat. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt az 1 százalékos rendszert önök ezzel az egyházak tekintetében lényegében meg akarják semmisíteni.

Azt javaslom, tisztelt képviselőtársaim, hogy ha önök nem így gondolnák esetleg, akkor ha az egyházak finanszírozásában gond van, van arra más lehetőség is. Nem azt javaslom, amit Kósáné képviselő asszony az imént javasolt, hogy akkor emeljék meg a hitéleti támogatást, mert én azt gondolom, hogy azzal a logikával, amit mi alkalmaztunk, nem ez fér össze. Én mást javaslok. Emeljék meg az 1 százalékot! Legyen 2, 3 vagy 4! De csak attól, aki maga rendelkezik! Szűnjön meg az állami garancia, és emeljék meg a százalékot, amennyire jónak látják! Persze a civil szervezeteknél is, mert ez így korrekt! Amennyi a költségvetésből jut, annyira emeljék meg a százalékot, de csak az után számoljanak el egyház javára százalékot, aki legalább ezt a kis cédulát kitölti, és ezzel jelzi, hogy neki ez fontos! Akinek pedig nem fontos, aki nem rendelkezik, annak az adójából ne utaljanak az egyházak javára! Azt hiszem, hogy ez így korrekt, méltányos és megoldja a problémát.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu