DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Először Kis Zoltánnak szerettem volna reagálni, de hát itt nem a zárszámadásról folyik a vita, hanem arról, hogy 2001-2002-ben mi történik az aktuálpolitikában. Gondolom, Kovács Tibor képviselőtársam sem az autópálya-kapuk mellett beszél, csak éppen most nem tetszik, hogy ők megépítették, mi meg le szeretnénk bontani. Az M5-ösön én elég gyakran járok, ajánlom figyelmébe, hogy talán azt is ideje lenne bontani, szerintem ebben össze tudunk majd dolgozni, és együtt keressük a megoldást, még ha egy kicsit pénzbe kerül, akkor is.

Kis Zoltánnak szerettem volna igazából reagálni (Dr. Kis Zoltán: Mondjad!) a vagyonnyilvántartással kapcsolatos általános megjegyzéseivel kapcsolatban. Az Állami Számvevőszék jelentésére hivatkozva próbálta megalapozni ennek a tényeit. Azt is illett volna hozzátenni, hogy az Állami Számvevőszék a tízéves ellenőrzési tapasztalatait összegezve teszi ezt meg... - (Dr. Kis Zoltán közbeszólására:) a vagyonnyilvántartással kapcsolatos kérdéseket -, és az egységes szemléletű vagyonnyilvántartás és ellenőrzés kérdéskörében tíz éve, de legalábbis 1996-ban és 1997-ben is ugyanezeket a kérdéseket feltette az akkori kormánynak, és az akkori kormány is azt válaszolta, amit most is tud a kormány válaszolni: a naturális adatok a könyvvezetéshez kapcsolódó analitikákban találhatók, a valóságosságot a leltározási kötelezettség biztosítja.

Nyilván egyetértünk abban, hogy ezen túl kell lépni, hiszen a számszaki és értékbeli nyilvántartási kérdéseket is rendezni kell, de erre egyébként egyértelműen választ adott a Pénzügyminisztérium a költségvetési és pénzügyi bizottságban. Persze önök nem tagjai ennek, nyilván annak a részletes vitáját nem tudták megélni, de ebben határozott választ kaptunk a Pénzügyminisztériumból írásban is (Babák Mihály: Tizenkét oldal!), hogy milyen további válaszaik vannak az Állami Számvevőszék kérdéseire.

Azt gondolom, ugyanazt fogjuk tenni, mint amit önök is tettek '96-97-ben, hogy igyekszünk minden hasznos észrevételt, amelyet az ÁSZ megtesz, a kormány munkájában figyelembe venni és aszerint eljárni.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu