DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Domokos képviselőtársam helyesen idézte Széchenyi gondolatának egy részét, amikor azt mondta, hogy "Tanácskozzunk, fáradjunk és cselekedjünk!". Igen ám, de Széchenyi a Hitel című könyvében, amit 1831-ben írt meg, azt is utána teszi, hogy "De nyugtunk és jutalmunk is szebb legyen!". No, itt a gond! Mert fáradni és cselekedni valóban szükséges dolog - de azért nyugtunk és jutalmunk is szebb legyen!
A képviselőtársaim annyiszor elmondták ezen a héten, hogy hány százalékkal nőtt a bruttó hazai termék. Most már azt hiszem, az óvodások is tudják, ha nézik a televíziót, nagyon sokszor elmondták, ez igaz, hogy olyan mértékben nőtt, de ha a bruttó hazai termék ilyen mértékben nőtt hál' istennek, akkor a nyugtunk és jutalmunk is szebb lehetne, sokkal jobban élhetnének egyes rétegek, akik, mondjuk meg őszintén, elég nehéz körülmények között élnek.
Számomra nagy öröm, hogy Széchenyit ennyien idézik - tudja a Ház, hogy miért öröm számomra -, de Széchenyinek azt a gondolatát is oda kell tenni, amikor azt írja, hogy a polgári társadalom megteremtése a cél, de a fő kérdés ennek kapcsán - szó szerint idézem: - "a birtoktalan nemesség és a szántóvetők sorsa". Most is az egyszerű emberek sorsa a fő kérdés. Az egyszerű emberek, a szegény emberek nem várhatnak segítséget, egyedül csak az államtól, és nekünk a törvénykezésben, minden lépésünkben ezeknek az elesetteknek, a szegény embereknek a sorsára kell figyelnünk, amikor a családi pótlékról meg más dolgokról döntünk. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés