DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök asszony, csak azért, mert nem tudtam befejezni két perc alatt. Azt szerettem volna még mondani, hogy tudomásul kell venni, hogy a növekedés nem cél, hanem ez egy eszköz egy államgépezet számára. Eszköz, amivel a jólétet a lehető legmagasabb szintre kell növelni. Tehát l'art pour l'art növekedési elméleteknek nem szabad elhatalmasodni.
A másik, amit a növekedéssel kapcsolatban szeretnék mondani, ha a gazdasági növekedés nem kizárólag a termelékenység növekedéséből fakad, hanem a termelési tényezők bővülő bevonásából is, akkor a képzett munkaerő szűkössége sokkal nyilvánvalóbbá válik. Ez a szűkösség rontja a termelékenységet, hosszú távon persze, így a megalapozott növekedést is veszélyeztetheti. Ezért a túlzott növekedés káros lehet a tőkeelemek túlkínálata révén is, a kínálat robbanásszerű bővülése ahhoz vezethet, hogy a projektek egy része rossznak bizonyulhat. A másik veszély az, hogy túlzott növekedés esetén nehéz a monetáris változókat robbanásszerű növekedéskor kézben tartani, és talán a magyar társadalom számára a legfontosabb annak a figyelemmel kísérése, hogy az igen gyors növekedés, ami nincs kellően megalapozva, az károkat okozhat a természeti környezetben is.
Még egyszer hangsúlyozom, hogy mindannyian, mi is és a kormánypártiak is örülünk a növekedésnek, de azért még egyszer hangsúlyozom, hogy a gazdasági növekedést nem célként, hanem eszközként kellene felfogni, és ebben az eszközrendszerben kellene nekünk dolgoznunk, hogy minél jobban járjanak a magyar lakosok.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés