DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! A tegnapi vezérszónoki felszólalásomban szóltam arról, hogy a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének zárszámadása egyúttal tükrözi az elmúlt 13 év, a piacgazdasági átmenet főbb jellemzőit is. Ugyanakkor felmerül az is, hogy a 2000. évi gazdasági eredményadatokon túl mit tükröz a Magyar Köztársaság zárszámadása. Magyar gazdasági teljesítményeket? - merülhet fel a kérdés. Tisztelt képviselőtársaim, többnyire nem, mert a magyar gazdaság, a magyar nemzetgazdaság eredményeit alapvetően nemzetközi pénzügyi tendenciák és az itt működő nemzetközi nagyvállalatok teljesítményei határozzák meg.

A magyar nemzetgazdaság az elmúlt 13 évben külsőfundamentum-vezéreltté vált, és a külső fundamentumok gazdasági erőviszonyai, teljesítményei határozzák meg a 2000. év költségvetésének zárszámadását is. Mostani felszólalásomban így a 2000. évi zárszámadásra alapvető befolyást gyakorló külső fundamentumok 2000. évi elemzését szeretném elvégezni mint a magyar zárszámadást behatároló és alapvetően meghatározó tényezőt, az inflációs kihívásokra és mindezek társadalmi következményeire szeretnék utalni.

Az Európai Unió céljait közel 50 évvel ezelőtt a jelenlegitől gyökeresen eltérő külső és belső feltételrendszer mellett határozták meg. A világ gazdaságának mozgásai azonban az utóbbi években kedvezőtlenül érintették az Uniót, így - ennek hatásaként - a magyar költségvetést is. A gazdasági feltételek 1997-ben még igen kedvezőek voltak, 1998-ban azonban jelentősen megnehezedtek az ázsiai és az orosz válság hatására, illetve a nemzetközi pénzpiacok megnövekedett érzékenysége következtében. 1999 elején mind a külső, mind a belső feltételek tovább romlottak, aminek következtében lelassult az EU gazdasági növekedése, felgyorsult Nyugat-Európában az infláció, ami azzal járt, hogy az uniós polgárok számára lényegesen szűkebbre szabott lett a szociális háló.

Az Európai Közösség a rendszerváltozáskori tágra nyitott, befogadó álláspontját Kelet-Közép-Európa integrációja ügyében az elmúlt években a körülmények hatására visszafogottabbá tette, sőt a világgazdasági erőcentrumok kiélezett versenyében a versenypozíciókat veszítő Európai Unió a kelet-közép-európai térséget egyre inkább mint gazdasági hátországot kezeli. Az adókedvezmények, az olcsó, de szakképzett munkaerő és a jelentős helyi felvevőpiac biztosította előnyök a Kelet-Európába exportált nyugati vállalatok részére óriási versenypozíció-javulást jelentenek a távol-keleti és észak-amerikai vetélytársaikkal szemben.

A Nyugat-Európához kötődő nagyvállalatok kiélezett versenyhelyzete az EU és az egyes tagországok pénzügyi helyzetére is rányomja a bélyegét. 1996-98-ban a GDP-hez képest 1 százalékos, illetve azt meghaladó szufficitet mutatott az Európai Unió folyó fizetési mérlegének egyenlege. 1999-ben a szufficit nagysága mérséklődött, majd 2000-ben - az Európai Központi Bank előzetes adatai szerint - már 0,5 százalék körüli passzívum keletkezett. Az EU-11 gazdasági növekedése a jó évnek számító 1997-ben is 1,3 százalékkal elmaradt az Egyesült Államok 3,8 százalékos GDP-bővülésétől. Az Európai Unió, illetve az euróövezet országai gazdaságilag lelassultak; romló makrogazdasági pozícióikból következik, hogy a közép-kelet-európai országok konkrét csatlakozási menetrendjére és a segélyek normatív EU-költségvetési pénzeszközökkel való felváltására tíz év után sincs határozott, felelősséggel rögzített és garanciákon nyugvó, egyöntetű álláspont és főleg pénzügyi fedezet az uniós tagországok részéről.

(11.20)

Ezek a körülmények a magyar költségvetést, a magyar költségvetési zárszámadást a 2000. évre vonatkozóan is alapvetően behatárolják. A magyar nemzetgazdaság Európai Unióba történt beállítottsága a teljes jogú tagfelvétel elhúzódása ellenére is jelentős. A magyar export 78 százaléka az Unióba irányul, fő tőkebefektető és államadósság-finanszírozó partnereink szintén a nyugat-európai térségből érkeznek Magyarországra.

Mindezek felvetik a jövőre vonatkozóan mind az Unióval, mind Magyarországgal szemben, hogy a közös kihívásokra a választ is közösen kellene megtalálni, és főleg nem egymás rovására megtenni a válságelhárító intézkedéseket. Számunkra sem lehet közömbös, hogy az Európai Unió képes-e megtartani az alkalmazkodóképességét a világgazdasági és az Unión belüli regionális kihívásokra. A világgazdaság fokozódó globális versenye, az EU és az Unión kívüli térségek közötti szociális és fejlettségbeli különbségek, a környezeti problémák most már egyaránt közös gondolkodásra kellene hogy késztessenek, kényszerítsenek bennünket.

Magyarországon a nettó külföldi államadósság, az 1996. évi 11,8 milliárd euróról a 2000. év végére 12,2 milliárd euróra emelkedett. Továbbá a nettó külföldi tartozás - ez az adósság és a nem adósság jellegű tartozásokat is magában foglalja - a négy évvel ezelőtti 22,8 milliárd euróról a 2000. év végére 31,2 milliárd euróra emelkedett meg, amely államháztartási szempontból is aggályos, még ha a GDP-arányos adatok kedvező képet mutatnak is.

Képviselőtársammal, Rozgonyi Ernővel többször kifejtettük azt, hogy a GDP-hez való viszonyítás játszi báj a számokkal, hiszen maga a bruttó hazai terméknövekmény is inflatorikus hatásokat tükröz. Tehát ha a GDP növekedése gyorsabb, mint az államadósság vagy a költségvetési hiány alakulása, akkor is kedvező képet mutat, ugyanakkor nominális értékben a hiány, a veszteség emelkedik.

A világ változó pénzügyi trendjei és a tőkebefektetők elvárásai azonban a magyar pénzügyi politikát is változásokra kényszerítik. A magyar költségvetés zárszámadásához a MIÉP részéről ez a legfontosabb üzenet, a változások megérzése, az aggasztó körülmények analizálása és egy közös cselekvési program kidolgozása. Ha az ország ennek nem tud eleget tenni vagy - jobbik esetben - nem tud elébe menni, akkor a tőkebefektetések Magyarországról más térségekbe helyeződnek át.

A kiindulási helyzetünk az új évezred küszöbén és az elmúlt évben is sajnos az volt, a rendszerváltozás eltelt tíz éve után is, hogy a magyar gazdaság pénzügyi pozíciói aggasztóak. Arról van szó, hogy az eltelt tíz évben a magyar gazdaság és államháztartás működtetése szinte kizárólagosan külsőpiac-vezéreltté vált.

Az államivagyon-értékesítésnek az államháztartási hiányt pótlólagosan kényszerfinanszírozó jellege és a lehetősége rövidesen megszűnik. A nemzeti vagyon teljes mértékű eladása után a helyzet még aggályosabb lesz. A vagyonfelélési, az adóerő-képességet meghaladó gazdaságpolitikai intézkedések a maastrichti százalékos mutatók elvárásait hiába érik el a gazdasági intézkedések együttes hatására, az országban azonban nominálisan többszörösére nőtt az államadósság, a költségvetési hiány állandósult, sőt a néhány évvel ezelőttinek a kétszeresére emelkedett.

A Fidesz-kormány az 1989 óta érvényesülő pénzügypolitikához egyetlen építőkövet sem rakott hozzá. A közgazdasági optimumra hivatkozva mindenki felzárkózásról, kiszámítható gazdasági növekedésről beszél. Azonban mindez annak függvénye, hogy középtávon sikerül-e Magyarországra a tulajdonosi hitelekkel együtt az elmúlt évekhez hasonlóan 1,5-2 milliárd euró nettó működőtőke-beáramlást elérni. Magyarország ezredfordulót követő tőkevonzó képessége dönti el azt, hogy mindez sikerül-e, fenntartható-e a tőkeimport elmúlt években kialakult mértéke. A legalább szinten tartó fejlődésünknek - sajnos a belső vállalkozások leépülése és leépítése következtében - jelenleg ez az egyedüli záloga rövid távon.

A magyar államháztartási és külgazdasági, pénzügyi trendek azonban a külföldi tőkét egyre bizonytalanabbá teszik. A magyar pénzügypolitikának az elmúlt tíz évben érvényesített extenzív pénzügyi kedvezményt biztosító stratégiája és a külföldi tőkevonzás passzív állami viselkedési kultúrája helyett a tőkevonzás körülményeit intenzívebbé tevő, illetve a tőkebehozatal jelenlegi szintjét legalább fenntartó elemeket indokolt kidolgozni egy aktív tőkebefektetést menedzselő állami pénzügypolitika mellett. Kérdéses azonban a 2000. évi zárszámadást is látva, hogy a világgazdaság megváltozott tőkemozgásaira a magyar kormány talál-e új befektetésvonzó stratégiákat és ezeket segítő pénzügyi politikai eszközöket.

A nyugat-európai országok vállalatainak tőkepiac-keresése az új évezred első évtizedeiben nyilvánvalóan a hosszabb távú papírok irányába fog elmozdulni. A hosszabb távú pénzlekötések érvényesülnek egyébként a nyugati országok állampapír-piaci portfólióbefektetéseiben is, és a tízéves vagy annál hosszabb instrumentumok a meghatározóak. Így gazdaságosabb és fajlagosan kisebb járulékos költségű a befektetés.

A külföldi tőkére építő magyar állampapírpiac már el is mozdult ebbe az irányba. A forintban kibocsátott államkötvények '98. évi átlaga 2,47-es durációs értékű volt, '99-ben már 2,83-as értékre emelkedett az átlagos hátralévő futamidő, a 2000. évben, a zárszámadási évben pedig ez már 3,06 évet jelentett. A fix kamatozású állampapírok kibocsátásánál a nyugati példák alapján a tízéves vagy annál hosszabb instrumentumok még fontosabb szerepet kapnak majd az évezred első évtizedében.

Felmerül a kérdés, tisztelt képviselőtársaim: ha a portfólióbefektetéseknél már a hosszabb távú trendekre való áttérés érzékelhető, akkor a működőtőke-beruházások is nyilvánvalóan majd ebben az irányban mozdulnak el. Így a külföldi termelő szektor invesztorai a hagyományos 5-10 évben maximált pénzügyi kedvezmények helyett a hosszabb távú befektetési döntéseket megalapozó pénzügyi kedvezmények és a tőkemegtérülési biztonsági garanciák társadalmi és államháztartási minőségi feltételei irányába fognak elmozdulni. Ahhoz azonban, hogy egy világcég Közép-Európában az eddigi 5-10 év helyett 15-20 vagy 25 évre helyezze el a termelő tőkéjét, illetve olyan működő tőkét telepítsen, amely több évtized alatt amortizálódik, illetve a telepített tőke mobilitási szempontjait messze megelőzzék a tőkeberuházás állandóbb, minőségibb jellegű szempontjai, ehhez az kell, hogy a magyar kormány olyan üzenetet küldjön a külső fundamentumok számára Közép-Európából elsőként, hogy a befektetések megtérülése Magyarországon hosszabb távon is garantálható. Sőt, egyértelműen jelezni kell, hogy ha Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagjává válik, a megszűnő pénzügyi kedvezmények ellenére is garantált a jelenlegivel legalább azonos mértékű és biztonságú tőkehozamok elérése. Az Unióba való belépés utáni kedvezmények megszűntével, a munkaerő szabad áramlásával a jelenleg biztosított komparatív előnyök egy csapásra eltűnnek, azonban a belső vállalkozások hiányában legalább rövid távon a külföldi tőkét itt kell tartani, sőt érdekeltté kell tenni hosszabb távon abban is, hogy a magyar államháztartási pozíciókat támogassa, akár egy infrastruktúrahasználati hozzájárulás megfizetésével, akár konkrét adórendszer rájuk történő kiterjesztése keretében.

A tőkehonosítási folyamatok révén, amely a MIÉP-frakció alapvető gazdasági koncepciója, és a 2000. évi zárszámadás kapcsán - ezt hangsúlyoznunk kell - ez elmaradt, nos, e tőkehonosítási folyamatok révén elérhető a magyar államháztartás pénzügyi pozícióinak javulása és az ennek következtében előálló fejlettebb államigazgatási intézményrendszer, és az emberi erőforrás tőkefelértékelődése lesz az a többlet tőkevonzó képessége az országnak, amelyet ha idejében felismer és a külföldi tőkével kivitelezhetővé formál a magyar kormány, akkor Közép-Európában elsőként az új évezredben a kifulladó periódusba került tőkeimport után egy újabb tőkebehozatali expanziót tud elérni, úgy, hogy ez a működő tőke a magyarországi közteherviselésbe is bekapcsolttá válik.

(11.30)

Ez tudja Magyarország gazdaságát és társadalmát újradinamizálni. A minőségi és tartós tőkevonzás feltételeinek kialakításával tehát 15-20 évre tartóssá tehetjük a magyar gazdaságot, optimális termelési feltételeket teremthetünk és egy olyan társadalmi közeget, amely a külföldi tőkeberuházásoknak, elsődlegesen azonban - hangsúlyozom - a Magyar Köztársaság állampolgárainak a jelenleginél jobb feltételeket teremt.

Az ezredfordulón számot kell vetni azzal is, hogy rövid távon a magyar ipari kultúra bázisán nincsenek olyan kitörési pontok, amelyek belsőautonómia-vezéreltek lennének. Ám a külföldi tőkére rácsatlakozó magyar vállalati-bedolgozói közösség kibővítése a külföldi tőkeberuházások fenntartását és hozam-előállító képességének garantálását a kölcsönös előnyök alapján a magyar társadalom részéről is szélesíthetné.

Az előretekintést, tisztelt képviselőtársaim, feltétlenül indokolja, hogy a múltbeli teljesítmények és külgazdasági orientációk, illetve a várható uniós tagságunk okán is a legnagyobb reményt az Európai Unióval folytatott kereskedés továbbfejlesztésében látja a jelenlegi magyar gazdaságpolitika, aminek realitása pénzügyi adatokkal egybevetve vitatható. Azt sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a tagság elérésével megnő a konkurencia, aminek következtében leszűkül a kivihető termékeink köre, mert át kell venni számos, termelést és forgalmazást korlátozó szabályt, továbbá a magyar csatlakozás jelenlegi ismereteink szerinti várható időpontja egy olyan konjunktúra-időszakra esik, amikor minden valószínűség szerint csökken az Európai Unió tagországainak gazdasági húzóereje. Azzal is számolnunk kell, hogy az Unióba való belépésünkkel egyidejűleg más, hasonló termelési és exportszerkezettel rendelkező országok is bejutnak a gazdasági közösségbe, aminek következtében a magyar termékekkel szemben a piaci konkurencia megerősödik.

Az Európai Unió és a világ más gazdasági zónái közötti együttműködési formáknak a mind intenzívebb előtérbe kerülése, különösen az EU és a latin-amerikai térség közötti, egyre szorosabbá váló külkereskedelmi és tőkekapcsolatok a szinte kizárólagosan az Európai Unióba integrálódó magyar gazdaság számára újabb és újabb konkurenciát jelentenek.

A tőkebehozatali trendek után kitérek azokra az inflációs kihívásokra, amelyek a Magyar Köztársaság 2000. évi zárszámadásában megfogalmazódtak. A magyar pénzügypolitika belső célrendszerében az árszínvonal alakulása a gazdasági növekedéssel, a pénzügyi egyensúllyal és az európai uniós integrációs folyamattal szoros összefüggést mutat.

Az infláció a lakosság irányában a pénzügypolitika bonitását elsődlegesen kifejező makrogazdasági paraméter, így a kedvező alakulása mind a kormányok, mint a lakosság részére kiemelten fontos. A piacgazdasági átállás éveiben mind a fogyasztói, mind a termelői árak jelentősen felpörögtek, majd a magyarországi infláció üteme 1997 és 1999 között lecsökkent. Az infláció csökkentésének terén azonban a 2000. évben már mérséklődtek az eredmények. Az elmúlt évben számos kedvezőtlen folyamat hátráltatta a dezinflációt, aminek következtében a 2000. októberi 10,4 százalékos fogyasztói árindex mindössze 0,8 százalékos csökkenést jelentett az 1999. decemberi állapothoz képest. 2000 decemberében az előző év decemberéhez viszonyított fogyasztóiár-emelkedés várhatóan a 10 százalékot már meg is haladja. Arról van szó, képviselőtársaim, hogy a dezinfláció folyamata 2000 derekán megtorpant, sőt átmenetileg meg is fordult, bár az év végén a 12 havi infláció várhatóan alacsonyabb lesz, mint tavaly. Azonban a trend irányt váltott, és júliustól a havi adatok már növekvő inflációt jeleznek.

A monetáris politika számára nem egyszerűen csak az infláció leszorítása a feladat, hanem a dezinfláció folyamatosságának fenntartása is. Mind az inflációs, mind a maginflációs trendek 1995 májusától azonban csak 2000 júniusáig csökkentek. A gazdaságpolitika és azon belül a monetáris politika iránti bizalom megőrzése szempontjából azonban feltétlenül lényeges, hogy az inflációcsökkentés töretlenségét fenntartsuk. Várhatóan a 2001. évi folyamatokra nehezítő hatást fognak gyakorolni a külső tényezők, amelyek felfelé irányuló nyomást fejtenek majd ki az árakra.

A külső fundamentális alapokra alapvetően ráutalt magyar gazdaság inflációs trendjei igen nagy mértékben Európai Unió-függőek. Lényeges, hogy a magyar nemzetgazdaság a kedvező inflációs trendeket 1995. évet követően azokban az években érte el, amikor a legfőbb külkereskedelmi, tőkebefektetői és államháztartási finanszírozó partnerünknél, az Európai Unióban szintén csökkentek a fogyasztói árak és a kamatok, aminek következtében mind az Európai Unió piacán, mind a magyar gazdaságban megemelkedtek a teljesítmények és a felvevőpiaci igények. A 2000. év közepétől, amikor az Európai Unióban ismét megemelkednek az árak és az irányadó kamatok, a külsőfundamentum-vezérelt magyar nemzetgazdaságban az infláció ismét kedvezőtlen méreteket és trendeket ölt. Nem másról van szó, mint hogy egy külsőfundamentum-vezérelt gazdaságban, a magyar nemzetgazdaságban az infláció is ugyanolyan importált jószág, mint a fejlettebb gazdasággal rendelkező országból behozott fogyasztási termék, a technológia és a szolgáltatás. A magyar gazdaság meghatározó kapcsolatait jelentő országcsoportban, amikor csökken az inflációs érték, akkor Magyarországon is csökken. Amikor pedig emelkednek a fogyasztói árak, akkor Magyarországon is emelkednek. A még nem százszázalékos magyar EU-integráció következtében a Magyarország és az Unió közötti inflációs különbség 2000 júniusáig azonban tovább csökkent, a magyar gazdaság Európai Unióba történő fokozatos beágyazódását bizonyítandó.

A szénhidrogén-származékok világpiaci ármozgásának hatásai az Európai Unió gazdaságát közvetlenül érintik. Azonban a Közösség képes arra, hogy az árveszteségeket és a profitcsökkenést fejletlenebb gazdasági partnereire, főleg a közép-kelet-európai országokra hárítsa tovább. Magyarországon a külső tényezők közül az olaj áremelkedése és az euró-dollár árfolyam gyengülése volt az, amely leginkább gátolta az infláció nagyobb mérvű csökkenését a 2000. zárszámadási évben.

A belföldi eredetű áremelkedések közül az élelmiszerárak drasztikus megugrása volt a legjelentősebb. A lakossági fogyasztói kosárban közel 25 százalékot kitevő élelmiszerek árai 2000 nyarától jelentősen megemelkedtek, amelyben meghatározó szerepe volt annak, hogy a mezőgazdasági felvásárlási árak mindig is alulértékeltek voltak az elmúlt években, sőt az azt megelőző évtizedekben is. Az élelmiszerár-emelkedések, így az ártorzulások kiküszöbölésére, helyesebben némi enyhítésére szolgált továbbá az európai integrációs folyamat egyik sajátos kísérő jelensége: a mezőgazdasági termény- és termékáraknak az ipari árak szintjéhez való felzárkóztatása.

A hazai mezőgazdasági termelők pénzügyi-jövedelmezőségi feltételei azonban, tisztelt képviselőtársaim, meg kell mondjuk, a 2000. évben sem javultak számottevően. Úgy érzékeljük, hogy a gazdaságpolitika és azon belül a monetáris politika iránti bizalom megőrzése szempontjából lényeges az inflációcsökkentés töretlenségének fenntartása.

(11.40)

Várhatóan a 2001. évi folyamatokra nehezítő hatást fognak gyakorolni továbbra is a külső tényezők, amelyek felfelé irányuló nyomást fejtenek majd ki az árakra.

A Magyar Nemzeti Bank 2000. évre szóló monetáris politikai irányelvei egyértelműen megjelölték azokat a célokat, amelyek a külső és a monetáris politika hatókörén kívül eső feltételekre vonatkoznak, amelyeknek a teljesülése viszont szükséges az infláció további, erőteljes mérsékléséhez. A magyar monetáris politikának a 2000. évben a peremfeltételeit vizsgálva, illetve a peremfeltételek teljesíthetőségének legfőbb, behatároló tényezőit elemezve megláthatjuk azt, hogy a megvalósíthatóságukra a magyar kormány gazdaságpolitikájának a ráhatása nagyon csekély.

Akkor, amikor az elmúlt három órában a fideszes és az MSZP-s képviselők véleményem szerint meddő vitát folytattak arról, hogy ki emelte legfőképpen a gázárakat, vagy ki szeretné emelni, itt a mi álláspontunk alapvetően az, hogy emelték önök is, MSZP-s képviselők, amikor kormányon voltak, és emeli jelenleg a Fidesz-kormány is. Mindezt azért teszi, mert a magyar költségvetési és pénzügypolitika alapvetőn külsőfundamentum-vezérelt. A nyugat-európai erőcentrumok határozzák meg azt, hogy Magyarországon milyen ár- és kereseti viszonyok érvényesülnek.

Természetesen ezen külső peremfeltételeknek, illetve a magyar adórendszer igazságos arány szerinti átalakításának, a közteherviselés kiterjesztésének a nagyobb jövedelmekkel és termelési értékekkel rendelkező, jobbára külföldi tulajdonosi háttérrel működő nagyvállalatok irányába a magyar gazdaságpolitika részéről a 2000. évben sem történt meg a végrehajtása. A hatósági árak átlagos emelkedésének 6 százalékos szint alatt történő megtartása ugyancsak kényes terület, hiszen a közszolgáltatást végző és a versenyszféra területén működő vállalatok profitemelkedésének, sőt a termelési költségek elismertetésének szabna gátat a hatósági beavatkozás; miáltal a gazdasági szférából az állam szinte teljes egészében kivonult, így a kizárólag lakossági szempontok érvényesítése mind az áralakulásra, mind az áralakulási igények feltételeinek ellenőrzésére, kétséges.

A Magyar Nemzeti Bank által megfogalmazott monetáris politikai irányelvek és a kormányzati pénzügy-politikai, költségvetési célkitűzések végül is, összegezve, egy iránytűül szolgálnak mind a magyar kormány által megfogalmazott gazdaságpolitika, mind a Magyarországon működő nemzetközi nagyvállalatok üzletpolitikája számára. Iránytűül, képviselőtársaim, a szó eredeti értelmében, hiszen a profitérdekek és a már ehhez igazodó kormányzati gazdaságpolitikai intézkedések a rendszerben ugyanúgy a hozzájuk való igazodást és vonzást elváró elemek, mint a tér tájolásában az északi irány. Az iránytű a fix északi irány felé mutat, ezt tájolja be. A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Köztársaság kormányának pénzügypolitikája pedig a profitmaximalizálás szempontjaihoz és elérhető irányához, illetve megvalósítási lehetőségeihez nyújt tájékozódási pontot. Azonban ennek a tájékozódási pontnak a kijelölése a 2000. év zárszámadásában sem a magyar társadalom irányába, a magyar vállalkozók irányába, sem a lakosság, a nyugdíjasok irányába történik meg.

Magyarországon azok a vállalkozások képesek csak expanzióra a nemzetközi piacokon, amelyeknek a termelékenysége magas volt, tehát korszerű technológia birtokában voltak, másrészt elég tőkeerősek voltak ahhoz, hogy fejlesztéseik nagy részét maguk finanszírozzák, és ne adósodjanak el. Ezek, képviselőtársaim, nem a mezőgazdasági paraszti gazdaságok, ezek nem az egyéni vállalkozások, ezek nem a 3 millió forintos jegyzett tőkével működő családi kft.-k és betéti társaságok.

Mindezek következtében a külső tőkefolyamatok és az inflációs trendek 2000. évi költségvetési zárszámadásban való lecsapódása kapcsán végezetül szeretnék kitérni a külsőerőforrás-vezérelt pénzügypolitikának a társadalmi hatásaira a 2000. évben. Egy adott ország pénzügyi politikája és a népességszám alakulása, illetve életkörülményeik változása között szoros összefüggés fedezhető fel. Magyarországon a népesség száma - a háborús időszakot leszámítva - 1980-ig nőtt, majd ezt követően gyorsuló ütemben csökkent. 1990 és '99 között a természetes fogyás száma 331 ezer fő volt. A '90-es években a termékenység szintje 29 százalékkal csökkent. Ezen belül a 20 év alatti nők termékenysége 38 százalékkal, a 20-24 éveseké pedig kevesebb mint a felére esett vissza az elmúlt évtizedben. 1999-ben ezer lakosra 9,4 élve születés jutott, amely 40 százalékkal maradt el egy egyszerű reprodukciót biztosító szinttől.

A 2000. évben - elismerés ezért a kormánynak - javultak a családvállalás feltételei, azonban további aggasztó probléma, hogy a becslések szerint a drogfüggők száma 30-50 ezerre tehető, a rendszeres fogyasztóké 80-100 ezer főre; 300-400 ezer lehet azok száma, akik kipróbálták már a kábítószert. A pszichiátriai gondozókban nyilvántartott betegek száma 131 200 fő volt a legutolsó statisztikák szerint. Az alkoholisták száma 860 ezer főre becsülhető. Magyarországon az egészségügyi kiadásokra a GDP 6-7 százalékát költötték az elmúlt évtizedekben, így az elmúlt évben is, a 2000. zárszámadási évben, amely arány az OECD-országokhoz képest szerénynek, nagyon szerénynek mondható.

Az elmúlt évben több mint félmillió bűncselekmény vált ismertté, ami a bűnözés intenzitásának és mennyiségének jelentős emelkedését vetíti előre, illetve mutatja a korábbi évekhez képest is. Magyarországon a legalacsonyabb és a legmagasabb jövedelmi tizedhez tartozó háztartások közötti különbség a '90-es évtized közepére gyors növekedés után mintegy 7,5-szeres lett. Ezen belül Budapest és a vidék szétválása élesebbé vált. A mutató értéke a fővárosban tízszeresére, a községekben 5,9-szeresére emelkedett. Az egy főre jutó élelmiszer-fogyasztás 1990-ről 1996-ra 15 százalékkal csökkent.

1996 óta van egy javulás. Azok a szociális intézkedések, amelyek a tavalyi évben érvényesültek, ezt az életkörülménybeli javulást előidézték, segítették. Bővültek a kormánynak a lakosságot, a társadalmat, a családokat támogató intézkedései. Azonban amikor a 2000. évben a költségvetési törvénynek a vezérszónoka voltam, jó egy évvel ezelőtt, akkor is elmondtam, hogy ha a kormány úgy ad többletforrásokat lakossági csoportok részére - egyébként nagyon helyesen adja ezeket a pénzeket, de a tekintetben már kifogást emeltem akkor is, és most is kifogást emelek -, hogy mindezeknek a tartós pénzügyi fedezetét nem teremti meg, vagy alultervezi az inflációt, ezáltal a hiánynak, illetve a reálértékben történő igénykielégítésnek a körülményeit mossa el, illetve odázza el.

A gazdasági rendszerváltozást követő években Magyarországon másfél millió munkahely szűnt meg. Úgy látszott, hogy 1999-ben a foglalkoztatottak száma tovább nem csökkent. Azonban a működő tőkének a tartósan Magyarországhoz való nem kötése következtében a 2000. évben Magyarországról egy jelentős tőkekiáramlás, működőtőke-kiáramlás következett már be. Nemzetközi nagyvállalatok vonultak ki a magyarországi piacról, ipari munkahelyek szűntek meg a 2000. évben is. Ez lesújtó körülmény, mert a nemzetközi vállalatoknál megszűnő munkahelyeknél nincs olyan lehetőség, hogy a belföldi vállalkozói szektor ezen munkalehetőségeket ki tudná váltani, újakat tudna helyette kínálni.

A magyar tőzsde dollárárakon számolva a 2000. évben több mint 20 százalékkal csökkent. E mögött a Magyarországon működő tőzsdejegyzett cégeknek a teljesítményromlása áll. Úgy gondoljuk, hogy ezekre a kihívásokra a kormánynak választ kell adni az elkövetkezendő években. El kell azt is mondjam, hogy az ipari munkahelyekről kiszorulókat egyre kisebb mértékben fogja fel a szociális háló, hiszen a munkanélküli-ellátások lerövidítésével és szigorításával párhuzamosan az önkormányzati, állami szociális támogatások reálértékei is csökkenő tendenciákat mutatnak.

(11.50)

A bérből és fizetésből élők keresetének reálértéke 1989-2000 között 16 százalékkal lett alacsonyabb. A 40 ezer forintra megemelt minimálbér az átlagkereset 40 százalékát alig éri el, míg ez az arány az Európai Unióban 60 százalékra tehető. A 40 ezer forintos minimálbér alatt foglalkoztatottak részaránya az ipari munkahelyekben bővelkedő Győr-Sopron megyében 17,9 százalék, míg a gazdaságilag fejletlen Hajdú-Bihar megyében 34,9 százalék. A megemelkedett minimálbér és terheinek kigazdálkodására a belső piacvédelem nélkül maradó és a külső vevőpiacait már elveszített hazai vállalkozói kör képtelen most is, és a beszámolási időszak 2000. évében is képtelen volt. A személyi jövedelemadó-tábla módosításának elmaradása miatt az egyéni, illetve a kis- és középvállalkozói réteg tömeges pénzügyi ellehetetlenülése volt tapasztható a 2000. évben is.

Összegezve: a 2000. év is és az a 2000. év, amely 1988 óta egy változatlan pénzügypolitikának a folytatása, a magyar társadalomra gyakorolt hatásait tekintve katasztrofális volt. Ennek tükrében a magyar nemzet megmaradása, életminőségének emelése a legfontosabb nemzetpolitikai cél kell hogy legyen ennek a kormánynak a számára is és a jelenlegi kormányt követő kormány számára is.

Populációdinamikai szempontból igazolható, hogy ha valamely népesség fogyása egy bizonyos mértéket vagy sebességet elér, akkor a csökkenés nem állítható meg, és a népesség végleg eltűnik. A magyar nemzet fogyása rohamosan közeledik ehhez a tragikus határhoz. A népességszám-csökkenést kiváltó életminőség és társadalmi helyzet romlásának lelassítása, majd erőteljes javítása az elkövetkezendő évek, évtizedek legfontosabb feladata.

A jól behatárolható időszakokhoz köthető nagy számú népességfogyás és életminőség-romlás hátterében, tisztelt képviselőtársaim, jobbára világgazdasági problémák álltak, illetve állnak. A negatív hatások begyűrűzésével szemben érdemi válaszra képtelen magyar gazdaságpolitika mind 1971-ben, az olajválság idején, mind 1988-tól kezdődően, mind 1995-ben társadalompolitikai megszorításokkal válaszolt, aminek nemzetpolitikai szempontból tragikus következményei lettek. A társadalom helyzetének érzékelhető javítása, a növekedés jótékony hatásaiból kimaradók számának csökkentése a nemzeti érdekek mentén alakított gazdaságpolitikai intézkedésekkel teremthető meg. Elsősorban saját nemzeti érdekeinknek kell megfelelnünk ahhoz, hogy fejlődjünk is. Ha ez egybeesik az Európai Unió követelményeivel, akkor a helyzetünk optimális, azonban jelenleg ez az állapot nem jellemző.

Tizenhárom év piacgazdasági átmenet után a 2000. évi zárszámadás fölött tárgyalva tisztán látszik az, hogy saját gondjainkat saját magunknak kell megoldani. Erre a magyar pénzügypolitikának, az elkövetkezendő költségvetéseknek készeknek és képeseknek kell lenni. Úgy érzem, tisztelt képviselőtársaim, illetve a MIÉP-frakció teljes egészében úgy gondolja, hogy a magyar költségvetési és pénzügypolitikában a változások ideje eljött.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiból. - Keller László: Támogatjátok?)

Forrás: parlament.hu