BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök asszony, egypár másodperc már eltelt.
A miniszter úr válaszát akkor tudnám elfogadni, ha most megkövetett volna bennünket, és azt mondta volna, hogy hibát követett el, valóban nem kellett volna kitüntetést adni az öccsének.
A miniszter úr pontosan tudja, hogy a gyógyszerészekről szóló kamarai törvény ad jogosítványt a kamarának, hogy véleményt nyilvánítson, tehát nem a miniszteri rendeletről beszélek.
Ezt a díjat, ezt a kitüntetést a köznyelv csak mint életműdíjat, életútdíjat emlegeti, ezért eddig az volt a gyakorlat, hogy 60-70 éves emberek kapták, egész ledolgozott életút jutalmául. Tudomásunk szerint Mikola Bálint 48 éves, még bőven lett volna ideje arra, hogy a magyar nép egészségügyi ellátásán munkálkodjon. Ha úgyis elévülhetetlen érdemei vannak (Derültség és moraj a Fidesz soraiban. - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Idő! Idő! Idő!), megkaphatta volna a díjat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) 10-12 év múlva.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés