LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Nemcsak az egészségügyben dolgozók, de valamennyiünk számára örvendetes döntés előtt áll a kormány: az egészségügyi miniszter szándéka szerint mintegy 10 milliárd forinttal emelik meg a nővérek műszakpótlékát. Ebből a magas pótlékból elsősorban a három műszakban dolgozó, közvetlenül a betegágy mellett foglalkoztatott nővérek és a szakasszisztensek részesülhetnek. A döntéssel magam is egyetértek, hiszen az MDF képviselőcsoportja tavaly, a kétéves költségvetés vitájában kifejtette azt a véleményét, hogy az előirányzottnál jobban kellene növelni az egészségügyben és a szociális területen dolgozók bérét.
A mostani döntés azonban, úgy tűnik, csak az egészségügyben az ágy mellett dolgozókat érintené. Tavaly is az volt a véleményünk, és aggódó szociális intézeti igazgatók figyelmeztetését hallgatva most is az, hogy nem szabad ágazat szerint megkülönböztetni az egészségügyi és a szociális nővéreket, mert ez nagyon súlyos munkaerőgondokhoz vezethet a szociális otthonokban. Ott is ugyanúgy három műszakban kell helytállniuk a nővéreknek, ott is ugyanúgy emelgetni kell az idős magatehetetleneket, ott is ugyanúgy kell ágytálazni. Ha ezt lényegesen alacsonyabb fizetésért kell elvégezniük, akkor átmennek a néhány utcával odébb lévő kórházba. Több fővárosi szociális nővér állásainak a harmada-negyede már most is betöltetlen, félő, hogy egy erőteljesebb egészségügyi béremelés következtében végképp ellehetetlenül a működésük.
De nemcsak pesti, hanem vidéki szociális otthonok nevében is kérdezem, mi erről az aggodalomról a tárca véleménye.
Köszönöm és várom a válaszát.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés