GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ebben a vitaszakaszban először én a 73. számú indítvánnyal foglalkoznék néhány gondolat erejéig.

Tisztelt Államtitkár Úr! A 31. § (12) bekezdése, amely Burány Sándor képviselőtársam indítványa, nem szól másról, mint arról, hogy a költségvetés zárszámadásáról szóló törvényben rögzítsük azt, hogy milyen nettó átlagkereset-növekedést és milyen inflációt vegyünk figyelembe a nyugdíjak számításánál, 2001-ben 9,3 százalékot, 2002-ben pedig 7 százalékos inflációt.

A bizottságok érdekes módon ezt az indítványt nem támogatták. Ezt teljesen természetesnek tartom, a többségük alapján megtehették.

Tudom, hogy ön is és a pénzügyminiszter úr is nagyon magasan képzett közgazdász, és nagyon ügyesen forgatják az inflációs adatokat, mint ahogy azt tette a tegnapi napon is a miniszter úr, hogy a december/decemberi inflációról beszélt, amikor az 5 százalék körüli infláció mértékéről beszélt 2001-ben, viszont mindenki más és önök is egyéb helyeken, amikor az éves inflációról beszélnek, akkor bizony a 9 százalékot meghaladó mértéket hozzák szóba. Azt gondoljuk, hogy ezt a törvényben rögzíteni kell, és így kell számítani azt a jogos járandóságot, ami a nyugdíjasoknak jár.

Egyszerűen érthetetlen számunkra, hogy miért állnak ellen. Vagy lehet egy magyarázat a tegnapi vitanap alapján: így teheti meg a kormány azt, hogy mintha valamilyen kegyet gyakorolna a nyugdíjasokkal szemben, amikor a jogos járandóságukat megpróbálják visszaadni. Azt gondolom - és ennyiben hadd utaljak vissza a magánnyugdíjpénztár rendszerére, amelyről korábban vitatkoztunk -, több millió nyugdíjas átveréséről van szó folyamatosan.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu