SZABÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én mondanám, hogy Bauer képviselő úr megjegyzésére szeretnék reagálni, de a jegyzőkönyv kedvéért és a rádióhallgatók kedvéért feltétlenül szeretném elmondani (Keller László: Jön vissza!), bár remélem, hogy a kisrádióját éppen magánál tartja, és hallgatja is, amit mondok.
Bauer képviselő úr azt mondotta, hogy a '95-ös devizatörvény vitájában a Fidesz arra sem érdemesítette a törvényjavaslatot, hogy vezérszónokot állítson. Nos, kérem őt, hogy figyelmesebben tanulmányozza a jegyzőkönyveket, hiszen '95. október 2-án hétfőn az általános vita második szakaszában mondta el véleményét a Fidesz vezérszónoka, Varga Mihály, ma pénzügyminiszter úr. És ennek a felszólalásnak a legfontosabb eleme az volt, hogy a Fidesz a maga részéről további liberalizációs lépéseket sürgetett, egész pontosan a magánszemélyek által kiváltható külföldi pénzmennyiség korlátozását is javasolta megszüntetni, és mindezek mellett kritikai megjegyzéseiben kifogásolta a devizagazdálkodáshoz kapcsolódó hatósági jogkör túl sok, úgynevezett diszkrecionális, saját hatáskörbe utalt elemét.
Úgyhogy a valóságban az a helyzet, hogy a Fidesz a maga részéről a liberalizáció útján még további lépéseket megtevő törvényjavaslatot szorgalmazott. Köszönöm a szót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés