ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm, elnök asszony. Látja, Francz képviselőtársam, mennyire indulatosan fejti ki a véleményét! A vállalkozás szabadságáról beszélt és arról, hogy ne hagyjuk magunkat az Uniónak kiszolgáltatni. Én is ugyanezt mondom, de a vállalkozás szabadsága az agrárágazaton belül kimondottan a magyar tulajdonviszonyokat erősítse és ne mást. Én is ugyanazt mondom, mint ön, csak ön indulatosan és túlkomplikálja azt a kérdést, amiről tulajdonképpen mindannyian beszélünk.

Én is azt mondom és az MDF is azt mondja, hogy a földtulajdonviszonyokat magyar kézben kell tartani. Ezért hiányolom azt, hogy az önök idejében a termékvédelem, a piacvédelem nem tudott kialakulni. Ezért mondtam azt, a vállalkozás szabadsága Magyarországon ne azt jelentse, hogy akinek soha életében semmi köze nem volt a földterülethez, az az ott élő és földtulajdonnal rendelkező embereket minden további nélkül ki tudja szorítani bizonyos piszkos eszközök igénybevételével.

Én ezt szerettem volna kihangsúlyozni, és majdnem ugyanazt mondom, mint amit ön is mond. (Francz Rezső: Örülök, hogy egyetértünk.)

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu