DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Az imént nem volt elég időm, hogy mindenre reagáljak Kovács képviselő úrnak.
Magyarország korrupciós helyzete bár megnyugtatónak nem mondható, azonban drámai kép felfestésére sincs okunk, nem teszik ezt a nemzetközi szervezetek sem, sőt Magyarország megítélése nemzetközi összehasonlításban - és ezt mindig el kell mondani - az elmúlt néhány esztendőben kifejezetten javult. Ugyanakkor minden vizsgálat megállapítja azt, hogy Magyarországon a korrupciónak, a létező korrupciónak a leginkább fertőzött területe bizony az önkormányzatok világa, tisztelt képviselő úr. Ott is kifejezetten az önkormányzati közbeszerzések és egyéb beruházások területe az, amely kiemelt figyelmet érdemel.
Ilyen körülmények között - azt hiszem, ön nyilván tudatában van ezeknek a tényeknek - igen meglepőnek találom, hogy ön a polgármesterek és az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségét kifogásolja. Ez meglepő azért is, mert a parlamenti képviselőkre vonatkozó hasonló törvény vitája során minden oldalról elhangzott, hogy de miért nincs vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségük az önkormányzati tisztségviselőknek. Nos kérem, itt van a javaslat - most ez sem tetszik.
Képviselő úr! Amikor ön azt mondja, hogy egyes kitelepüléseken nagyon kicsi a költségvetés: teljesen mindegy, képviselő úr, van vagyona annak az önkormányzatnak, hoz döntéseket, közhatalmat gyakorol, és ez az adott település költségvetési volumenével össze nem hasonlítható kérdés, össze nem vethető kérdés. Ha egyszer egy egységes rendszerben gondolkodunk, akkor igenis mindenkire kiterjedő kötelezettséget kell megállapítani, mert akkor jutunk el a megnyugtató eredményhez.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés