DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt hiszem, most már eltérünk a Házszabályban meghatározott vitarendtől. Messze túllépjük azokat a kapcsolódó kereteket, amelyek a benyújtott módosító indítványban konkrétan megfogalmazódnak. Ugyanis szóba került a '99-es nagy vita a táblabíróságok létszámáról, sőt már megelőlegeznénk szinte ebben a vitában azt, hogy majd az Alkotmánybíróság határozatát hogyan fogja a Ház végrehajtani 2002. december 31-ig. Azt hiszem, ez nem célravezető, nem ezt kell nekünk most itt lefolytatni.
Amennyiben a kormány nem fogékony arra a javaslatra, amelyet megtettem, és erre az államtitkár úr válaszolt, hogy nem, mert azt tartaná súlyos hibának, ha ezt a törvényjavaslatot átdolgozásra visszakérnék, akkor nincs nekünk további lehetőségünk, csak az, hogy az ajánlásban szereplő módosító indítványokról tárgyaljunk. Úgyhogy tartom is magam ehhez, ezért ezt a kétpercest is befejezem, és csak kizárólag az indítványokról fogok szólni. Kérem erre a képviselőtársaimat is, amennyiben ezzel egyetértenek.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés