LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen. Az ajánlás 15. sorszáma alatt megjelenő, a gazdasági bizottság által benyújtott módosító indítványhoz szólok hozzá, amely azon kevesek közé tartozik, amellyel az előterjesztő képviselője egyetértett. Ugyanis véleményünk szerint az eredeti előterjesztés felvetett etikai problémákat, hiszen a földtulajdonok eddig osztatlan állapotáért a törvényhozás is felelős volt, azaz olyanok, akik évekkel ezelőtt vállalni tudták volna a földművelést, most már erre az önhibájukon kívüli késlekedés miatt nem képesek. Tehát olyanok is megkapták volna ezt a kedvezményt, akik a saját erejükből történő földművelést vállalni tudták volna.
Egy gyakorlati probléma is keletkezhetett volna emiatt, hogy több földtulajdonos közül egyik-másik vállalni tudta volna a saját erőből történő földművelést, tehát számukra díjtalan lett volna a megosztás költsége, míg idősebb, elaggottabb szomszédaik számára már nem.
Tehát mindent összevetve, véleményem szerint a gazdasági bizottság módosító indítványát, amely feltételek nélkül díjtalanná teszi az eddig osztatlan közös tulajdon megosztását, örömmel üdvözlöm, és elfogadását ajánlom képviselőtársaimnak.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés