DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Balsay képviselőtársam az imént azt mondta, hogy merjünk magyarnak lenni. Teljesen egyetértek vele, de hozzáteszem azt is, hogy merjünk igaznak lenni.

Stumpf István miniszter úr a mai vitanapot felvezető expozéjában többek között azt mondta, hogy az ellenzék éppen úgy érdekelt az országkép építésében, mint a kormány. Hát ennek az egyik része igaz. Az ellenzék is érdekelt az országkép építésében - de nem éppen úgy érdekelt, mint a kormány; és itt nem a célt, hanem a módszert és a megvalósítás eszközeit vitatjuk. Mert nem úgy akarunk országképet építeni - és itt engedjék meg, hogy a költőgéniusz egy-két gondolatát segítségül hívjam -, hogy hamis képekkel és szeszekkel kell mámort mímelnünk, hanem úgy, tisztelt képviselőtársaink, hogy hörpintsünk valódi világot. Tegyük hozzá azt is, hogy habzó jéggel a tetején.

Tisztelt Országgyűlés! A délelőtti felszólalásokban az időskorú generáció jövőképéről még nem esett szó. Engedjék meg, hogy elmondjam, mi hogyan gondolkozunk erről. Mi azt akarjuk, hogy minden idős ember az időskor méltóságához megfelelő módon éljen. Azt szeretnénk, ha a nyugállományba vonulás nem jelentené azt, hogy le kell mondani az eddig megszokott életvitelről. Hogy ne kelljen kétszer is meggondolni, hogy a vasárnapi ebédhez a csirkeláb vagy a far-hát helyett akár esetleg egy kis mellet vagy combot is vehetnek. Ne azon kelljen gondolkodni, hogy a gyógyszereket váltja-e ki, vagy élelmiszert vásárol. Ne okozzon nehézséget a havi villanyszámla, gázszámla kifizetése, ne kelljen vakoskodni 25 wattos égő mellett, és ne kelljen a hideg kályha mellett télikabátban üldögélni.

(A jegyzői székben Kapronczi Mihályt Kocsi László váltja fel.)

Azt akarjuk, hogy az idős ember is tudjon az autójába - ha van neki - üzemanyagot venni, ne kelljen a nyugdíjba vonulás után levetetni a rendszámtáblát, és fillérekért eladni az olyan nagyon szeretett és dédelgetett Trabantot vagy Wartburgot. Azt akarjuk, hogy egy dolgos élet munkája után mindenki legyen jogosult azokra az ellátásokra, amelyek az életminőség fenntartását, javítását szolgálják.

Mindehhez meg fogjuk teremteni az igazságos nyugdíj- és szociális ellátórendszert, nem fogjuk megengedni, hogy az időskorúak életminősége még jobban visszaessen az aktív korban elértekhez képest.

Azt akarjuk, hogy a nyugdíjasnak is legyen lehetősége karácsonyra, névnapra, születésnapra ajándékot venni unokáinak, és senki ne szoruljon rá arra, hogy mások kegyelemkenyerén éljen. Olyan egészségügyi és szociális ellátórendszert fogunk kialakítani, amely figyelembe veszi az időskorúak sajátos igényeit, segíti az idősek rehabilitációját, betegségük esetén ápolásukat, gondozásukat, és a gyógyulásukhoz szükséges gyógyszereket is biztosítani fogja.

El fogjuk érni, hogy az időskorú társadalom aktívan részt vehessen az őket közvetlenül érintő döntések meghozatalában; véleményük, szavuk ne csak meghallgatásra találjon, hanem megszívlelésre is.

Tisztelt Országgyűlés! Mi a jövő társadalmát úgy képzeljük el, hogy abban teljes harmóniában él együtt az alkotó munkában már megfáradt idős generáció, a legtöbb terhet viselő aktív korosztály, a jövőt jelentő gyermekek és unokák szerető társaságában.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu