IFJ. HEGEDŰS LORÁNT (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mint a Kádár-Aczél-rendszer iskoláiban felnőtt ember, akinek a mindenható Isten mégis megadta, hogy olyan családban nőhessen fel, ahol nagy magyar íróink és költőink profetikus látásai - Csurka István szavaival - "nem kikapcsolt erőművekként vesztegeltek lelki-szellemi fejlődése területén, hanem lelke tudatalatti mélységéig eszméltették a szép magyar sors vállalására", kérem a tisztelt Házat, hogy mentelmi jogomat függessze fel. (Közbeszólás az SZDSZ soraiból: Meglesz!) Bízom a magyar igazságszolgáltatás függetlenségében és pártatlanságában, hogy az ultraliberális hisztériakampány ellenére cikkem tartalmát tárgyilagosan ítéli majd meg.
Bízom abban, hogy az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság határozatai és döntései értelmében egyértelműen kiderül, hogy semmilyen szabálytalanságot nem követtem el, büntetendő cselekményről nem is beszélve, hanem a szabad véleménynyilvánítás alkotmányos alapjogával éltem akkor, amikor törvényes eszközökkel történő nemzeti önvédelemre szólítottam fel, a "galíciai jöttmentek hada" alatt kizárólag értendő Kun, Linder, Szamuely és Rákosi, Gerő, Farkas vörös trojkák hű lelki szellemi örököseivel szemben, akik naponta gyalázzák a magyar keresztyén nemzeti értékeket.
Isten óvjon bennünket attól, hogy döntésünk utólag a Magyar Köztársaságban... (Az SZDSZ képviselői védőmaszkot tesznek fel, és "A gyűlöletbeszéd mérgező" feliratú papírlapot tartanak maguk elé. - Hosszan tartó taps az MSZP soraiban. - Az elnök csenget. - Közbeszólások a MIÉP és a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés