MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. A Juta-dombi hősökről szeretnék beszélni. 1956. november 4-én reggel 7 és 8 óra között a Juta-dombnál a Szabó Pál őrnagy parancsnoksága alatt álló esztergomi légvédelmi tüzérosztály és a XX. kerületi nemzetőr-alakulatok tüzet nyitottak harckocsikból és páncélautókból álló szovjet menetoszlopokra.

Az utóbbin a Tökölön elfogott tárgyalóküldöttséget, Maléter Pált, Erdei Ferencet, Kovács István vezérőrnagyot, valamint az őket kísérő szovjet és ÁVH-s tiszteket szállították. Több szovjet járművet kilőnek, az oszlop kénytelen visszafordulni. A szovjet katonai jelentés szerint 11 szovjet katona halt meg.

52 embert állítottak bíróság elé, 52 katonát, közülük 11-et ítéltek halálra, pont annyit, amennyi a szovjet veszteség volt, így volt kiókumlálva.

Kik voltak ők?

Mecséri János ezredes 1920-ban Győrben született, apja asztalossegéd, anyja varrónő volt. Lakatostanonc lett, '44-ben behívták katonának, '45 márciusában Németországban amerikai fogságba esett. '48 novemberében önként jelentkezett tiszti iskolára, századosként Esztergomban és Tatán teljesített szolgálatot, majd '50-től '52-ig Moszkvában a Sztálin Akadémián tanult. '54-ben az esztergomi 7. számú gépesített hadosztály parancsnoka lett. '56. október 23-án parancsra több alegységét Budapestre küldte a rend fenntartására. Október 30-áig objektumőrzési feladatokat láttak el. Október 30-án Budapestre rendelték, fölkereste Maléter Pált, akit - kérésére - tájékoztatott a szovjet csapatok budapesti elhelyezkedéséről. Másnap kinevezték a budai körzet parancsnokának. November 4-én pedig kinevezték a kormányőrség parancsnokává; november 3-án ő vezette azt a biztosító részleget, amely Tökölről a parlamentbe és vissza kísérte a szovjet delegációt. Útközben ellenőrizte a Juta-dombnál levő tüzelőállást. Őt is foglyul ejtették Maléter Pálékkal kapcsolatban.

Mecséri János a per során minden felelősséget vállalt, és kérte, hogy tiszttársait és a katonáit mentsék fel, mert valamennyien parancsot teljesítettek. Persze nem teljesítették a kérését.

Szabó Pál őrnagy 1915-ben született Egyeden, földműves családban. Két polgári osztály után asztalostanonc lett, majd Jutason elvégezte az altiszti tanfolyamot. '45-ben esett szovjet fogságba, márciusban önként jelentkezett az új magyar hadseregbe. Elvégezte a Kossuth Katonai Akadémiát, majd a légvédelmi tüzérosztály parancsnoka lett. Ő állította föl a Juta-dombnál az egységeket, és ellenőrizték a Soroksári, illetve a Külső-Jászberényi úton beérkező katonai egységeket.

Szendi Dezső honvéd alezredes 1923-ban Tiszadobon született szegényparaszti családban. Summásként dolgozott, gépész lett, a Diósgyőri Vasgyárban dolgozott, majd hat hónapos főtiszti tanfolyamot végzett. Ütegparancsnok lett, majd a hadosztály tüzérparancsnoka.

(20.10)

Október 23-án őt is riadóztatták, november 1-jén parancsra lezáratta a Budapestre vezető fontosabb útvonalakat. November 4-én a Petőfi Laktanyában lévő magyar katonai egységeket vezényelte tűzharcra a szovjet támadó egységekkel szemben. Ekkor a Budapest védelmére rendelt alakulatok több harchelyen is fölvették a harcot a szovjetekkel, a Száva utcánál, a Juta-dombon, a Nagytétényi úton.

Kicska János főhadnagy Munkácson született. A négy gimnáziumi osztály elvégzése után önként jelentkezett katonának, tüzértiszti iskolát végzett, ő is november 1-jén került Budapestre, légvédelmi ütegével tüzelőállást foglalt el a Juta-dombon. Ő vezényelte a tüzet a szovjet harckocsik ellen.

Rémiás Pál honvéd hadnagy '30-ban született Zilizen földművescsaládban. Egy helybéli gazdánál dolgozott, majd segédmunkáskodott. '50-ben katonai szolgálatra vonult, majd önként jelentkezett tiszti iskolára. Légvédelmi tüzértiszt lett, ő is a Juta-dombi egyik ütegnek volt a parancsnoka.

Kálmán Dezső honvéd '34-ben született, szülei földművesek voltak, Szaván született, saját földjükön gazdálkodtak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) '54-ben vonult katonai szolgálatra.

Magyar János '34-ben született Révfalun, szintén földművescsaládban.

Ők voltak azok, akiknek a kegyelmi kérvényét elutasították, és kivégezték őket november 14-én.

Három társukat, három kiskatonát kegyelemre terjesztettek föl, és 1958. december 24-én, vagyis karácsonykor ismertették velük a kegyelmi döntést, azonban úgy, hogy az elővezetés olyan volt, mint amikor kivégzésre visznek. Ezt írja az egyik résztvevő, Poher János... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Egy mondat, elnök asszony, és befejezem.

Forrás: parlament.hu