DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! (Derültség és moraj a kormánypárti padsorokban.) Az előbbi vitát hallgatva komoly kétségeim támadnak azt illetően, hogy tudunk-e még erről a kérdésről józan, higgadt módon beszélni. Az önök fölhördüléséből azt veszem ki, hogy nem.

Ennek ellenére én úgy ítélem meg, hogy fontos, hogy néhány érvet önök elé tárjak, hiszen bizonyára önök között is vannak olyanok, akik az érvekre is fogékonyak, és nem csak zsigerből nyomják meg a gombot.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem vitás, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége az első pillanattól kezdve tudatában volt annak, hogy ez egy rossz törvény. (Dr. Répássy Róbert: Nektek rossz!) Ez a törvény Magyarországnak, de ami még sokkal fontosabb, a határon túli magyaroknak kárt okozott. Egyértelműen kijelenthetjük, hogy a magyar külpolitika komoly kudarcáról van szó. Ez a törvény minket nemcsak a szomszédos országok szemében, de sajnos komoly és mértéktartó európai intézmények szemében is gyanús, kétséges színben tüntetett fel.

Erről a törvényről kiállította bizonyítványát a velencei bizottság, az Európai Unió országjelentése, az Európai Biztonsági Szervezet kisebbségi főbiztosa. Mindezeket érdemes megfontolnunk, hiszen mi - és azt gondolom, ebben mindannyian egyek vagyunk - Európához szeretnénk csatlakozni. Nem árt, ha figyelembe vesszük döntéseink során.

A törvény hibáit tetézte az a megállapodás, amelyet a magyar miniszterelnök Adrian Na
stase román miniszterelnökkel közösen írt alá. Ez az egyetértési nyilatkozat több ponton átlépett ezen a törvényen. Felfoghatjuk ezt úgy is, és szeretném előzékeny módon úgy felfogni, hogy ezt azért tette a miniszterelnökünk, mert maga is tudatában volt annak, hogy ezt a törvényt módosítani kell. Ez a törvény abban az eredeti formájában, ahogy megalkotta az Országgyűlés, semmiképpen nem fogadható el.

Ha ez a szándék vezette a miniszterelnököt, akkor legyünk segítségére! Egy jogállamban, egy törvényességet tisztelő államban nem lehetséges az, hogy más legyen egy törvény gyakorlata, mint a törvény szövege. A törvény szövegét mindenképpen módosítanunk kell. Mi arra teszünk javaslatot, hogy a törvény szövegét hozzuk összhangba az európai elvárásokkal, Magyarország érdekeivel, és elsősorban és legfőképpen a határon túl élő magyarok érdekeivel.

Ezért azt javasoljuk, hogy a törvény bizonyos pontjait töröljük, viszont más pontokkal pedig egészítsük ki, hiszen a törvénynek vannak komoly, hibáztatható gyengéi, és vannak megerősítendő oldalai is.

Javasoljuk azt, hogy töröljük az ajánló testületek létrehozását, hiszen ez a magyar-román megállapodás értelmében úgyis csak szimbolikus jelentőségű, ámde nem szimbolikus az az 500 millió forint, amibe évente ezeknek a működése kerül.

Javasoljuk, hogy töröljük a hozzátartozói igazolványt, hiszen a magyar-román megállapodás értelmében úgysem vehetik igénybe a hozzátartozói igazolványt.

Javasoljuk, hogy töröljük az ideiglenes munkavállalási engedélyeket, hiszen ezekről ma már kiderül, hogy semmit sem érnek. Ha ez 81 ezer helyet jelent, amiből 39 ezret már betöltöttek, és ezért versenyezhet 4 millió határon túli magyar, valamint további 20 millió román állampolgár, akkor beláthatjuk, hogy ennek a jelentősége a nullával egyenlő.

Ugyanakkor azt is javasoljuk, tisztelt képviselőtársaim, hogy erősítsük meg ezt a törvényt azokon a pontokon, amelyek a határon túli magyar közösségek fennmaradását szolgálják, otthon maradásának körülményeit javítják.

Javasoljuk, hogy erősítsük meg a távoktatás területén a taneszközök, az iskolák támogatását, a kulturális intézmények támogatását, a színházak támogatását, a magyar média támogatása terén támogassuk az önszerveződő egyesületeket, alapítványokat, tegyük élhetőbbé a magyarok számára az életet ott, ahol ők élnek.

Azt hiszem, hogy ezen a módon tudnánk a leginkább segíteni rajtuk, és ezen a módon tudnánk leginkább összhangba hozni a törvényt mind az elfogadott gyakorlattal, mind az európai normákkal, mind pedig a határon túl élő magyarok érdekeivel. (Dr. Dávid Ibolya: Most szeretni fogják a románok a magyarokat?)

Arra kértem a miniszterelnök urat ma délután - és talán azóta volt ideje megfontolni a kérésemet -, hogy vegye rá önöket, támogassák a mi javaslatunk tárgysorozatba-vételét, mert ha ezt megteszik, akkor mód van arra, hogy mindazokat a problémákat kiküszöböljük, amelyeket ez a törvény okozott, és amelyekről tudjuk, hogy e problémáknak nem vagyunk a végén.

Hadd hivatkozzam a haza bölcsére, Deák Ferencre, aki azt mondta: "Ha egy mellényt egyszer rosszul gomboltunk be, akkor nincs más megoldás, mint hogy újra kell gombolni." Erre kérem önöket, tisztelt képviselőtársaim. (Taps az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu