DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Urak! Ez a közalkalmazotti bértábla (Dr. Vojnik Mária felmutatja a bértáblát.), akikről beszéltem és akiknek a sérelmét elmondtam, ebbe a sávba sorolódnak.

Azt mondja államtitkár úr, hogy jó lesz nekik majd, ha önöktől kapnak négy évet. A kórházi alapdíjak az egynegyedével érnek kevesebbet, mint négy évvel ezelőtt (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból. - Sasvári Szilárd: Bokrosnak mondd!), az ágazatban a forráshiány nagyobb, mint amikor átvették a kormányzást.

Ne ígérjenek 400 százalékot, mert nem tudják megtartani! Erre az évre kellett volna a konszolidációs alapokat megteremteni! Jövőre ez már a mi dolgunk lesz. Erről szavazzanak! (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban. - Derültség a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu