DR. MAGYAR BÁLINT (SZDSZ): Elnök Úr! Miniszterelnök-jelölt Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! 2000-ben az OECD keretében egy 31 országra kiterjedő diák iskolai képességvizsgálatot, tudásszintfelmérést végeztek. Ennek a vizsgálatnak három fő területe volt. Az egyik az olvasásra és szövegértésre, a másik a matematikai ismeretekre és tudásra, a harmadik a természettudományos ismeretekre vonatkozott. Ez a felmérés, amelynek az adatai a tavalyi év végén láttak napvilágot, drámai helyzetet mutat Magyarország vonatkozásában. Míg mi és általában a közvélemény a diákolimpiák eredményei alapján próbáljuk megítélni a magyar közoktatás egészét - és mondhatom azt, hogy jogosan büszke diákjaink ott elért eredményeire -, addig ez a felmérés nagyjából azt mutatja, hogy milyen az országban a helyzet ezen a téren.

Ami a szövegértési és olvasási képességeket illeti, 31 ország közül Magyarország a 23. helyen állt ebben a felmérésben, ami a matematikai tudást illeti, szintén a 23. helyet foglalta el, és ami a természettudományos ismereteket illeti, a 15. helyet foglalta el ezen a listán. Akik nem akarják elfogadni ennek a felmérésnek az alarmírozó, ébresztő, megrázó hatását, azok azzal érvelnek, hogy egy másfajta tudást, másfajta képességeket mér ez a felmérés, mint amit az iskolában a diákjaink tanulnak és elsajátítanak. S valóban ez a leglényegesebb kérdés. A huszonegyedik század elején hiába képez az iskola olyan diákokat, akik a hagyományos típusú ismeretekben, mondjuk a lexikális ismeretek elsajátításában jók, ha az új évezred, az új évszázad követelményei valami egészen mást követelnek tőlük. Ahhoz, hogy boldoguljanak az életben, hogy a munkaerőpiacon megállják a helyüket, s néhány év múlva az európai uniós piacon is versenyképesek legyenek, és ott boldogulni tudjanak, egészen más típusú ismeretekre, készségekre, képességekre van szükségük.

Ez a felmérés azt mutatja, tisztelt uraim és hölgyeim, hogy a 15 éves diákok 48 százalékának nincs esélye arra, hogy a munkaerő-piaci versenyben meg tudja állni a helyét. A kérdés az, hogy milyen oktatási rendszer az, amely végül is ilyen helyzetet eredményez. Ez a helyzet természetesen nem 2000-ben vagy az azt megelőző egy-két évben alakult ki. Lényegében ezeknek a mutatóknak a romlása több évtizede folyamatos. A felelősségünk pusztán abban áll, hogy erre a kihívásra meg tudjuk-e adni a megfelelő választ, fel tudunk-e készülni arra, hogy ezt a folyamatot megfordítsuk, és egy másfajta iskolát, egy más típusú iskolát rendezzünk be Magyarországon.

Az Országos Köznevelési Tanács, hölgyeim és uraim, megtárgyalta ezt a jelentést május elején. Ennek a tárgyalásnak az eredményeként egyfajta összegzést fogalmazott meg, amelyben úgy írnak: az Országos Köznevelési Tanács legsürgősebb tennivalójának tartja, hogy felhívja az egész társadalom, a közoktatás valamennyi szereplője, különösen pedig az oktatási kormányzat és a pedagógus szakmai szervezetek figyelmét arra, hogy nem egyszerűen arra van szükség, hogy ugyanazt, amit eddig a közoktatás tett, ezentúl jobban tegye, hanem arra, hogy újragondolja és a belátható jövő szükségleteihez és a nemzetközi trendekhez igazítsa a hazai közoktatás funkcióit és feladatait. Az Országos Köznevelési Tanács a saját hatáskörében az eredmények és összefüggések további elemzésére támaszkodva az alapvető közoktatás-politikai kérdésekről nagy felelősséggel és szakmai igényességgel zajló társadalmi párbeszédet kíván kezdeményezni, illetve folytatni.

Valóban, hölgyeim és uraim, az oktatás kérdése olyan, amit nem lehet ciklusonként rángatni, ciklusonként megváltoztatni. Szükség lenne olyan típusú konszenzusra, amely parlamenti ciklusokon átívelő reformokat képes fenntartani, illetve végrehajtani. Nem fűzök nagy reményeket ahhoz, hogy ez - a jelenlegi politikai kultúrát ismerve - ennek a háznak a falain belül megtörténhet, bár törekedni fogok rá.

De ahhoz igenis nagy reményeket fűzök, hogy ha a szakmát visszahelyezzük a jogaiba, ha megfelelő párbeszédet folytatunk az iskolai élet szereplőivel, akkor egy ilyen konszenzus létrehozható. 1996-ban, amikor miniszter lettem, a közoktatási törvényt oly módon változtattuk meg, hogy az Országos Köznevelési Tanácsnak egyetértési, azaz köznapi nyelven vétójogot adunk minden fontos oktatáspolitikai kérdésben. A Fidesz-kormány első lépése az volt, hogy ezt az egyetértési jogot elvette a szakma legfőbb testületétől, és egy véleményező testületté degradálta az Országos Köznevelési Tanácsot.

Most az első törvénycsomag, amit benyújtunk a közoktatással kapcsolatban a parlamentben, tartalmazni fogja azt, hogy ez a testület visszakapja az egyetértési jogát. Sőt, annak a létrehozott új intézménynek a kapcsán - ami az elmúlt ciklusban született meg-, a diákjogok, oktatási jogok biztosának intézményét is, azt a jogot, amely a miniszter jogává teszi, hogy kinevezze, kiválassza ezt a kvázi ombudsmant, átadom az Országos Köznevelési Tanácsnak, és az Országos Köznevelési Tanács jelölése alapján fogják a diákjogok biztosát, az oktatási jogok biztosát kinevezni. Hiszen abszurd az a helyzet, ahol egy ilyen biztos lényegében attól a minisztertől függ, akinek a tevékenységét adott esetben bírálnia kell.

Első lépésként ugyanakkor le kell szögezni azt, hogy azért a helyzetért, amit az OECD-jelentése feltár, nem a pedagógusok a felelősek. Adott körülmények között, hálátlan körülmények között dolgoztak az elmúlt, nemcsak években, hanem évtizedekben is. Számos választási ígéret született arra nézve, hogy a helyzetükön javítani fognak, és ez valójában nem történt meg. 1998-ban is elhangzott, hogy a pedagógusok reálkeresete vagy reálbére évenként 8-10 százalékkal fog emelkedni. Ez nem valósult meg az elmúlt négy évben. Volt olyan év, amikor kifejezetten stagnált, vagy akár még csökkent is a reálkeresete a pedagógusoknak, miközben a gazdaság folyamatosan növekedett. Ez a 2000. év volt egyébként, amikor ez következett be.

Úgyhogy most a kormány első intézkedéseként a száznapos program keretében a pedagógusok bérét átlagosan 50 százalékkal emeljük, a minimálbért hozzákötjük az A1 kategóriához, és az F1 kategóriában pedig a diplomás minimálbért, a 100 ezer forintot jelenítjük meg. Ezzel nem pusztán egy ad hoc béremelést hajtunk végre, hanem a minimálbérhez kötése a pedagógus bértáblának egyben azt is jelenti, hogy a minimálbér változásával stabil lesz a bértábla tartalma, értéke, és a belső aránya is a realitásokhoz, a tényleges igényekhez jobban fog közelíteni. Szeretnénk a jövőben - erre ebben az évben nem kerülhet sor - a pótlékok rendezését megvalósítani, illetve a minőségi keresetkiegészítés intézményét rehabilitálni és visszaállítani a pedagógusok körében.

Ha meg akarunk válaszolni arra a kérdésre, hogy a közoktatásnak mi a legfontosabb feladata, akkor ez egyrészt az esélyegyenlőség megteremtése, másrészt pedig az esélyek megteremtése egyáltalán bármelyik honfitársunk számára, hogy az életben boldogulni tudjon. Azok a folyamatok, amelyek az elmúlt években zajlottak, azok a kormányzati intézkedések, az a konzervatív fordulat, a tantervi utasításos rendszerhez történő visszakanyarodás valójában ezeknek a céloknak nem felelt meg.

Egész röviden arról szeretnék szólni, hogy egyrészt szeretnénk bővíteni az alapkészség oktatására fordítható időkeretet. Minden esélyegyenlőtlenség, minden lemaradás az iskolában az első négy évben termelődik ki. Akkor, amikor a diákok nem tanulnak meg megfelelően olvasni és írni, szöveget értelmezni, amikor a szöveghez, a beszédhez való viszonyuk nem lesz családias, magától értetődő és ismerős, és ezeket a hátrányokat cipelik végig az egész iskolarendszerben magukkal, immáron leküzdhetetlen módon.

Másrészt szeretnénk csökkenteni a diákok terhein. Abszurd az a helyzet, kedves képviselőtársaim, hogy miközben a munka törvénykönyvében arról rendelkezünk, hogy egy felnőtt magyar állampolgár naponta nyolc órát dolgozhat, és a heti munkaideje ne haladja meg a 40 órát, eközben egy időmérleg-vizsgálat felmérései szerint mondjuk egy negyedikes gimnáziumi osztály tanulóinak az átlagos heti tanulási ideje különórákkal, házi feladatokkal és iskolaidővel együtt 64 óra. El kell kerülni azt a helyzetet, fel kell számolni, hogy gyermekeinket tanuló robotokká változtassuk.

(15.00)

Az iskolai rendszert és az iskolai oktatást humanizálni kell, úgy, hogy eközben azokat a képességeket, készségeket és ismereteket sajátíthassák el, amelyekkel valóban boldogulni tudnak az életben.

Ugyanakkor szükséges a középiskolai rendszer expanziója. Miközben a leköszönő kormány rendkívül büszke arra, hogy milyen mértékben nyitotta ki a felsőoktatás kapuit, eközben most már olyan helyzet alakul ki, hogy miközben 70 ezer gyerek érettségizik egy évben Magyarországon, 50 ezer fölött van a nappali tagozatra felvehető diákok száma. Ha a középiskolai expanzió nem tud lépést tartani a felsőoktatásban felvettek számának a növekedésével, az nem jelent mást, mint a felsőoktatás felhígulását, a minőségi követelmények alászállását. Tehát a felsőoktatás előtt álló reform legfontosabb része a korábbi reformfolyamatok folytatása, a négyfokozatú képzési rendszer bevezetése, ősszel a kreditrendszer általánossá tétele, a szakmai és az üzleti menedzsment és irányítás intézményi szétválasztása és ezen keresztül a felsőoktatási intézmények gazdálkodási autonómiájának a biztosítása. De ez, kérem szépen, a közoktatás reformja nélkül nem tud megvalósulni!

Ezek azok a feladatok, amelyek az elkövetkező években előttünk állnak. Szeretném kérni képviselőtársaimat - és ebben együttműködő partner kívánok lenni -, hogy ne hitvitákat folytassunk a parlamentben, ne presztízsharcokat folytassunk a parlamentben, hanem próbáljunk a gyermekeink érdekében egy parlamenti ciklusokon átívelő konszenzus megteremtésében együtt dolgozni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu