ELNÖK: Köszönöm, jegyző asszony. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. Az ülés napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólási időkeretre előterjesztett házbizottsági ajánlást tisztelt képviselőtársaim kézhez kapták.

A Fidesz képviselőcsoportja részéről 15 képviselő kezdeményezte, hogy a mai ülésnapon első napirendként döntsön az Országgyűlés a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és a Hungária Közalapítvány kuratóriumi elnökségének kiegészítéséről. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a házbizottságban ezzel kapcsolatosan hosszas vita folyt. Természetesen az előző ülésen történt elnöki levél átadását követően a mai házbizottsági ülés egyik javaslata az volt, hogy hétfőn kerüljön sor erre a szavazásra, ezt azonban a Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Demokrata Fórum frakciója elutasította. Ezt követően kérték a napirend kiegészítését azzal kapcsolatosan, hogy ma kerüljön sor erre a szavazásra a napirend megállapítását követően.

Tájékoztatom önöket arról is, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója - ahogy azt említettem - 15 képviselő aláírásával a napirend kiegészítését kezdeményezte. Tájékoztatom önöket arról is, hogy bár a házbizottsági ülés elhúzódása miatt ez a javaslat időn túl érkezett, hiszen 11 óra 25 perckor került az elnöki irodába, ettől függetlenül javasolom azt, hogy erről döntsön a tisztelt Ház.

Tehát, tisztelt képviselőtársaim, a Házszabálynak megfelelően erről az indítványról vita nélkül fogunk határozni, majd ezt követően teszem fel a házbizottság javaslatát és napirendi ajánlását a tisztelt Ház elé szavazásra.

Tisztelt Képviselőtársaim! Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e a 15 képviselő által előterjesztett indítvánnyal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés jól látható többsége nem támogatja ezt az indítványt (Rogán Antal jelentkezik.), tehát az Országgyűlés a napirend kiegészítésére vonatkozó indítványt nem fogadta el.

Rogán Antal frakcióvezető-helyettes úr kért ügyrendben szót. Feltételezem, frakcióvezető-helyettes úr, hogy a géppel történő szavazást fogja kezdeményezni.

Forrás: parlament.hu