DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen. Folytatnám, hogy mi történt az önkormányzati bizottságban (Derültség.), és mennyire igazunk volt akkor, amikor óva intettük Lamperth Mónikát attól, hogy miniszterséget vállaljon.
Száztíz oldalas a kormányprogram, amit önök jegyeznek, 31 sor foglalkozik az önkormányzatokkal, és még két-három helyen megemlítik az önkormányzatokat.
Lamperth Mónika 13 kérdést kapott Budapestre vonatkozóan. Ezek a kérdések általában arra voltak felfűzve, hogy ha elhitte azt a baloldali propagandát, miszerint az Orbán-kormány a főváros ellen dolgozott volna, akkor ő most mit képzel és hogyan gondolja majd a kormány, a főváros és a kerületek viszonyát. Lamperth Mónika lakonikusan válaszolt, azt mondta, hogy be fogja tartani a törvényeket, és be fogja tartani a szerződéseket, és hozzátette, hogy az összes többi kérdés, mind a 15, a forrásmegosztástól kezdődően a 4-es metróig bezárólag senki másra nem tartozik, kizárólagosan a fővárosra és a kerületekre.
Érdekes volt azt elnézni, hogy ott volt Demszky Gábor széke üresen, előtte a tábla, nem volt ott a szocialista oldalról szintén a parlamentbe bekerült főpolgármester-helyettes. Én kijelentettem ott is és most is megismétlem, hihetetlen modortalanság a főpolgármestertől és a főpolgármester-helyettestől, hogy egy hölgyet nem kíván meghallgatni egy önkormányzati bizottságban. Tudom, hogy arról van szó, hogy az SZDSZ már rég körülzsarolta ezt az egész ügyet a főváros kérdésében, és Lamperth Mónikának nem volt arra lehetősége és pouvoirja, hogy egyetlenegy fővárosi önkormányzati kérdésben bárminemű nyilatkozatot tegyen.
Előkészítettem számára egy szakvéleményt, amely a 4-es metróhoz kötődik. Ezt a szakvéleményt 1995-ben a Demszky Gáborhoz igen közel álló, rendkívül közel álló Ökocentrum cég készítette, amelyben benne van, hogy egy bizonyos építmény, amely légvonalban 8 kilométerre helyezkedik el a Gellért-hőforrásoktól, egy építkezés valószínűleg súlyosan veszélyeztetheti azokat a karsztvizeket, hőforrásokat.
Sajnálom, hogy nem kaptunk választ a tarifarendszerre, a városok közlekedésének normatív támogatására. Nem volt válasz arra sem, hogy mit tervez a BM azzal az ingatlanportfólióval, amely rendkívül közel van a Gresham-palotához. A Duna-palota irtó közel van, azt hiszem, két-három perc alatt megközelíthető, és magát a BM épületét is féltem attól, hogy esetlegesen valamilyen értékesítés során kikerül a minisztérium tulajdonából.
Azt szeretném kérni ezek után a miniszterjelölt asszonytól, hogy ne csak a vidék önkormányzati minisztere legyen, hanem legyen Budapesté is, mert az ország egységes, mint ahogy önök ezt általában el szokták mondani, és próbáljon rá nagyobb figyelmet szentelni, annak ellenére, hogy nem sok lehetősége lesz beleszólni az SZDSZ által vezetett főváros dolgaiba. Mégis, próbáljon meg (Kuncze Gábor: Az önkormányzatiságnak nem is ez a lényege, csak nem sikerült elsajátítani!) valamit tenni, ha sikerül Kaposváron eredményt elérnie.
Azzal szeretném, Kuncze úr, befejezni, miután ön is az előadásában szólt az önkormányzatiságról, az önkormányzatokról, ön védte, az ön miniszterelnöke, Medgyessy Péter támadja az önkormányzatokat, súlyosan megtámadta a lobbiügyével. (Kuncze Gábor: Honnan veszed?) Maradjunk ebben, értsünk ebben egyet, mert azt hiszem, hogy teljesen felesleges ezt a dolgot bármilyen formában megkerülni!
Az önkormányzatok 12 éve fontosabbak annál, mint hogy most egy baloldali kormány elvegye az ott dolgozó képviselők hitét, tudását, tapasztalatát, és megfordítsa azt az eredményes irányt, amerre az önkormányzatok jelenleg nyugodtan folytathatják a munkájukat.
Ez történt az önkormányzati bizottságban, ez volt az igazság. A 79 válasz nagyobb részére, ön, Lamperth Mónika asszony, nem válaszolt, és volt olyan, amelyre egyszerűen megtagadta a választ mint nem oda tartozóra.
Látom, hogy nehéz dolgunk lesz az őszi önkormányzati választásokon (Közbeszólás az MSZP soraiból: Az biztos! - Derültség az MSZP és az SZDSZ soraiban.), mert ön kizárólagosan olyan javaslatokat tesz, amelyek az önkormányzatok problémáját megkerülik, valamikor 2006-ra helyeznek mindent. Ebben a kormányprogramban minden ígéretük előtt ott áll az a mondat: ha majd a regionális önkormányzatok létrejönnek - ha majd! Egy feltételhez kötött ígérethalmazzal állunk szemben. De nem ez a baj, mert ezeket az ígéreteket talán még be is lehetne tartani; az a baj, hogy a kormány miniszterelnök-jelöltje nem önkormányzati ember: egy bankár.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés