POKORNI ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Jó napot kívánok! Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Jelölt Úr! Miniszterelnök Úr! Házalelnök Úr! Sokan érdeklődéssel olvastuk "A nemzeti közép demokratikus koalíciójának kormányprogramja, Magyarország 2002-2006 között" címet viselő könyvet. Bevallom, ott motoszkált bennem az a régi G. B. Shaw-anekdota, amelyik arról szól, hogy a dilettáns drámaíró elküldi az öreg mesternek a maga művét, a darab címe az, hogy "Ceruzával írtam", és az idősödő mester visszaküldi a kéziratot, és azt írja rá, hogy "radírral olvastam". Röviden talán ez a legjellemzőbb az önök anyagára. (Mozgás és zaj az MSZP és az SZDSZ soraiban.) Ha megengedik a kormánypártinak készülődő, a kulturált politikából nekünk folyvást leckét adó képviselő urak, hogy elmondjam, amit gondolok, akkor folytatom.

Ez a könyv, ez a több mint százoldalas anyag az én szememben nem üti meg azt a mértéket, amit kormányprogramnak nevezhetünk, sokkal inkább hasonlít egy választási programhoz. A beszéd is, amit Medgyessy Péter úrtól hallhattunk, nem annyira a megvalósítás módját, céljait, részleteit vagy filozófiáját fejtette ki, sokkal inkább a már gyakran ismételt száznapos, 13 plusz 1 pontos programpontok óvatos ismertetése volt. És talán ez az egyik legfontosabb probléma: ez a látványos óvatosság. Mert kormányprogramnak nem jó, de kampánykiadványnak sem igazán, mert azok az egyértelmű állítások, világos célkitűzések, számok, amelyeket ön a kampányában megfogalmazott, azok már kimaradtak ebből az anyagból; óvatosan, párolva, főzve, fölpuhítva már a visszavonulás jeleit mutatják. Olyan ez, mint a hús nélküli kocsonya: meg lehet enni, csak utána hamar éhes lesz az ember. (Derültség a Fidesz és az MDF soraiban.)

Medgyessy Péter láthatóan megfogadta azt a gondolatot, amit ő maga egykori főnökéről, Németh Miklósról fejtett ki néhány évvel ezelőtt. Akkor még így beszélt, nem épp barátságosan, hogy egy politikusnak olyan kvalitásokkal is rendelkeznie kell, amelyeket a köznapi ember nem biztos, hogy szeret. Az kvalitás ugyanis - írja vagy nyilatkozza ön -, ha valaki képes gyorsan megváltoztatni a nézeteit, ha képes úgy forgatni a szavakat, hogy azok jelentése és jelentősége megváltozzon egy korábbi időszakhoz képest. Szóval ezek kvalitások - szögezi le ön néhány évvel ezelőtt. Úgy látom, hogy egykori főnökének a nyomdokain haladva ez a meggyőződés munkált akkor, amikor a kampányfüzetekből, kampányanyagokból a fogható, tartalmas dolgokat óvatosan kivéve, inkább csak a maradék: a lé, a hús nélküli kocsonya maradt ott.

(13.20)

Egy elég nehéz kérdésre kell kitérnünk egyből az elején. Láthatóan kínos ez önnek is, mert látványosan kerülte ezeket a pontokat a mostani beszédében. Ugyanis erre az egész kocsonyára ráfröccsent a gyűlölködés keserű epéje. Nem került át a kormányprogramba, vagy csak igen töredékesen az, ami jónak tűnt a választások előtt tett ígéretekben, ám ebben a programban ön vagy a szövegírók tovább folytatták mindazt, ami a kampány hangvételében méltatlan volt.

Először csodálkozva, sőt értetlenül olvassuk azokat a kijelentéseket, ahol ön arról fogadkozik, hogy a demokrácia, a szabadság, a jogegyenlőség alapján történik a kormányzás Magyarországon. Tankönyv ízű önmeghatározások sorakoznak egymás után.

Ön a Magyar Köztársaság alkotmánya után másodikként fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy tervezett kormánya tisztességes, átlátható, demokratikus munkát akar végezni. Mi végre mindez, Medgyessy úr? Lehetséges az, hogy a Magyar Köztársaság kormányának irányítására készülő ember abban lel kicsinyes elégtételt, hogy a választási kampány rágalmazó támadásait ismételgeti az eljövendő négy esztendő legfontosabb kérdéseit, teendőit sorra vevő programjában? Hihető ez? Mit keresnek itt az olyan kitételek, amelyek szerint ön majd véget vet a koncepciós adóellenőrzések, a mesterségesen kreált büntetőeljárások indítása, a nyomásgyakorlás törvénytelen és erkölcstelen politikai taktikájának (Moraj.), s ön majd egyszer s mindenkorra feledteti a közhatalommal való visszaélésen nyugvó megfélemlítési törekvéseket?

Az ön külügyminiszter-jelöltje a kampány lázában még kirekesztő, szélsőjobboldali diktatúráról vizionált. Az sem volt helyes. De hogy ez a tónus a hivatalos kormányprogramban is megjelenik... - nem érzi úgy, Medgyessy úr, hogy ez példátlan? (Zaj, moraj.) Tudja, elgondolkoztam azon, hogy vajon miért vállalja ön a kicsinyes, az elődjét arcátlanul rágalmazó eljárásból fakadó politikai, morális és emberi kárt. Miért vállalja még azt a kockázatot is, hogy a magyar jogtörténetben példátlan módon önnek mint a program szerzőjének a bíróság előtt kellene felelnie a leírtakért egy rágalmazási vagy becsületsértési perben? (Taps a Fidesz padsoraiban.) Miért gondolja, Medgyessy úr, hogy egy jóérzésű ember vagy a polgári kormány jó hírnevét vagy saját pártja becsületét fontosnak tartó ember egyszerűen zsebre vágja ezeket a sértéseket, sunyi hazugságokat? Tudja, ezen gondolkoztam tegnap este. Aztán rájöttem, hogy itt valami más erő működik, s méltatlan lenne hozzánk, ha olyasvalamit kérnénk számon önön vagy önökön, amiről nem is tehetnek.

Ezeknek a látszólag értelmetlen mondatoknak, ennek az értelmetlen durváskodásnak mélyebb oka lehet. Mert attól, hogy valami értelmetlen, még nem ok nélküli. Sigmund Freud írta le először a tagadás elhárító mechanizmusát. Hogy is írják önök? "Mi nem rombolni, mi építeni akarunk. Nem nyújtunk indokolatlan előnyöket, nem építünk szervilis klientúrát, a kirekesztés helyett az összefogás, az egymás iránti szolidaritás elmélyítésén munkálkodunk, nem folytatunk politikai hidegháborút." Freud szerint az ilyen kijelentéseket egyfajta tudattalan bűntudati komplexus (Derültség a Fidesz és az MDF padsoraiban.) vagy a szerep, a felelősség miatti szorongás motiválja. (Taps a Fidesz és az MDF padsoraiban.) E tudattalan szinten bizony alighanem nagyon is élnek a történelmi közelmúlt terhei, illetve kampányuk tisztátalan módszerei. A bűntudat, tudja, agressziót szül; az ellenfél támadását és leminősítését, amely voltaképp önfelmentésül szolgál: azt kapják, amit megérdemeltek - mivel a bűnössel szemben elkövetett bűn kevésbé tűnik nyomasztónak. E magatartás arra az emberre emlékeztet, aki fél a sötétben, és fütyörészik. Fenyegetve érzi magát, pedig nem az erdő félelmetes, hanem saját rossz lelkiismerete. És a büntetéstől való félelmét vetíti ki a fákra, bokrokra. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Látod, ezért buktatok meg! - Zaj.)

Egy másik jeles pszichológus, von Franck erről így ír "Az árnyék tudatosítása" című tanulmányának az elején: "Ha az emberek másokban ismerik fel saját tudattalan törekvéseiket, azt projekciónak, kivetítésnek nevezzük. A politikai agitációk minden országban tele vannak ilyen projekciókkal. Mindenfajta projekció elhomályosítja az embertársainkról alkotott képet, eltorzítja az objektivitást, és ezáltal megfoszt bennünket a valódi emberi kapcsolatok minden lehetőségétől." Szomorú dolog ez. Nem lehet így könnyű az élet - hát még a kormányzás.

Nézzük csak, mi maradt a kampányban megfogalmazott célkitűzésekből! Mi maradt azokból, amikről joggal gondolhattuk úgy, hogy képesek vagyunk egyetérteni, egy közös irányba haladni?

Az első ilyen kérdés a nemzeti újraegyesítés programjának a kérdése. Ön a választási kampányban gyakran hangoztatta erdélyi származását, ám e gesztus, úgy tűnik, a választások éjszakájáig tartott csak. Ekkor ugyanis ön, kedves Medgyessy úr, látványosan megfeledkezett ötmillió magyarról. Ez olyan hiba, amit nem lehet jóvátenni azzal, hogy utána hetente újabb és újabb ötmillió magyarért érzett felelősségét hangsúlyozza. S nem csupán a szikár tények miatt nem lehet, hanem azért, mert a határon túli magyaroknak nem üres frázisokra van szükségük, hanem konkrét programokra. Olyan támogatásra, amely nem merül ki a szavakban, hanem lehetővé teszi azt, hogy a határon túl és az anyaországban élők valóban egy közös, organikus, szerves egységet képezzenek. Ez a közösség csak akkor jöhet létre, ha az együttműködés kiterjed az élet valamennyi területére - legyen szó oktatásról, kultúráról vagy éppen gazdaságról.

Önök megszavazták a kedvezménytörvényt, de a szavaik és a voksaik ellenére a kezdetektől következetesen akadályozták annak megvalósulását, tartalommal való megtöltését. Erre utal többek között, hogy újra akarnák tárgyalni az Orbán-Nastase megállapodást, amellyel egyaránt elégedettek a határon túli magyar szervezetek, amellyel elégedett Románia és Magyarország, és elismerően szólt róla az európai uniós országjelentés is.

Tudja, Medgyessy úr, nem elég azt mondani, amit ön mondott, hogy mindig meg fogjuk hallgatni a határon túli képviselők véleményét. Ha ezt a határokon átívelő nemzeti újraegyesítés programját valóban meg akarják valósítani, akkor ennél jóval többre van szükség. A kérdés nagyon egyszerű. Garanciát vállal-e arra, hogy csak a határon túli szervezetek véleményének kikérése és egyetértésének elnyerése után tesz lépéseket ezen a területen? Ha nem, akkor mindaz, amit eddig hallhattunk, üres frázis. Nem elég pusztán meghallgatni, ezt a kötelezettséget kell magára vennie a Magyar Köztársaság mindenkori kormányának. (Taps a Fidesz és az MDF padsorokban.) Ha ezt vállalják, akkor viszont tudniuk kell, hogy arról a hagymázas tervről, a megállapodás újratárgyalásáról bizony le kell mondani, mert ezt a megállapodást támogatják a határon túli magyar szervezetek.

Erre a kétségre utal az is, hogy nem látom a programjukban a garanciát arra, hogy következetesen kiállnának az oktatási-nevelési támogatások megtartása mellett, amely a határon túl élő magyarok jövőbeni sorsa szempontjából meghatározó kérdés. Ez az eszköz segíti ugyanis az ott élő honfitársainkat abban, hogy létszámuknak megfelelő arányban jelenhessenek meg azokban a társadalmi csoportokban, melyek presztízst jelentenek az országukban.

S végül önök nem álltak ki azokért a határon túli magyar politikusokért sem, akik szót emeltek a kedvezménytörvény mellett. És ami még ennél is megdöbbentőbb: önös célokból nacionalista hangulatkeltőkkel szövetkeztek ellenük, ha úgy tetszik, felbujtóként.

(13.30)

A másik ilyen fontos kérdés a családtámogatás rendje, amiben úgy tűnt - a kampány időszakában legalábbis -, hogy képesek vagyunk egyetérteni, egy vonalban haladni. Ma azonban azt látom a program kézbevétele után, hogy szomorú és sokatmondó, hogy a családok támogatását ön a szociálpolitikai fejezetbe sorolta. Ez azt jelenti, hogy egy paternalista, családellenes filozófiát kívánnak feleleveníteni, hogy a gyereket vállalók segélyben részesítendők. Vannak ilyen gyermeket vállalók is, de a családok többsége Magyarországon szerencsére nem ilyen. És higgye el, akik ilyen helyzetben vannak, azok is inkább kikerülni szeretnének ebből a sorsból. Nem gyámkodásra, nem segélyre van szüksége a gyermeket vállalóknak, hanem munkára, és arra, hogy a munkával keresett pénzüket gyermekeik nevelésére fordíthassák, és ne vegye el tőlük azt az állam, hogy azután egy részét kegyesen visszaadja, míg más részét másoknak juttatja.

Számunkra a családtámogatási rendszer nem pusztán szociálpolitikai eszköz, hanem legfontosabb módja annak, hogy megállítsuk a magyar népesség tragikus csökkenését. Sokat tettünk ezért az elmúlt négy évben, de négy esztendő jó irányba tett intézkedései nem pótolhatják az évtizedes lemaradásokat. Viszont rossz intézkedések, egy rossz irányba tett fordulat tönkreteheti mindazt, ami megindult.

A kampány során önök azzal hitegették a választóikat, hogy nem nyúlnak a családtámogatási rendszerhez. Ön személyesen a Pilvax kávéházban azt is vállalta, hogy 10 ezer forinttal megemelik a gyest, 20 százalékkal a családi pótlékot. A konkrét ígéretek ebből a programból eltűntek, vagy olyan jelentősen fölpuhultak, hogy azok alapján már nem lehet számon kérni önöktől megvalósulásuk elmaradását. Az ön előterjesztéséből nem derül ki, ebből az anyagból nem olvasható ki, hogy a Béki Gabriella által megfogalmazott SZDSZ-es programot akarják-e megvalósítani, amely ellen korábban élesen tiltakoztak. Bizonyos nyilatkozatok egy éles családpolitikai fordulat rémét rajzolják a szemünk elé.

A kormányprogramból nem derül ki, hogy a családi adókedvezmény módosításának iránya és mértéke mekkora lesz, milyen lesz. Sajnos, jó okunk van azt hinni, hogy az ön kormánya a kedvezményezettek körének kérdése, látszatkérdése mögé bújva valójában a kedvezmények értékének csökkentését tűzte ki célul. Mi a kedvezmények jelentős növelését tartjuk ma is alkalmas eszköznek arra, hogy támogassuk a családokat, támogassuk minél több új élet születését, a gyerekek megfelelő nevelését.

Bármilyen szépek az ígéretek, ha számolni kezdünk, világossá válik, hogy a kormányprogramban vázolt családtámogatás összességében alatta marad még annak a mértéknek is, amit korábban ígértek, s végképp messze elmarad attól a mértéktől, amelyet mi szükségesnek tartottunk, kidolgoztunk és letettünk az önök asztalára.

A harmadik ilyen fontos kérdés a munka becsületének, értékének az elismerése. A munka és adózás kérdéseivel kapcsolatos fejezeteket tekintve szomorúan azt látom, hogy a programban nincs semmi új vagy értékes, mert ami értékes benne, az nem új, ami pedig új, az nem tűnik értékesnek. (Derültség a Fidesz és az MDF soraiban.) Mondhatnánk persze, hogy a kampányhoz képest ez nem lep meg bennünket, hiszen ön '96-ban egyszer már kifejtette Surján Lászlónak írott levelében, hogy a választási programért nem a kormány, hanem a párt felelős, még akkor is, ha a vezetőket tekintve ez azonosságot jelent.

Nos, ennek a szemléletnek pontosan megfelel az, ahogyan a választási program itt kormányprogrammá fordul. Korábban 3-400 ezer új munkahely megteremtéséről, sőt velünk egyetértve, teljes foglalkoztatottságról beszéltek. Az előbbi mostanra egy általános ígéretté silányul, konkrét számadat, területi megoszlás bemutatása nélkül, míg az utóbbi egyszerűen eltűnt a programból. És nem találjuk sehol a 45 év felettiek munkához juttatásának eszközeit sem.

A száz nap programjában ön azt vállalta, sőt még itt is azt mondta, hogy a pedagógusok fizetését 50 százalékkal meg fogja növelni. Ebben a füzetben már nem ezt találjuk. Már csak a fizetés egy hányadát kitevő alapbér 50 százalékos emeléséről szól ez, de így szól az önök miniszterjelöltje is ebben a kérdésben.

A száznapos programban a közalkalmazottak bérének, fizetésének 50 százalékos idei emeléséről beszéltek. Ez ma már nincs sehol. Két évre elnyújtva kívánják ezt az ígéretet bevezetni. Nem erről volt szó.

Korábban azt gondolhattuk, hogy megváltozott az önök álláspontja a tudáshoz való hozzáférés bővítését illetően. Most azonban azt látjuk - korábbi nyilatkozataival ellentétben -, hogy nem találjuk a programban azokat a pontokat, amelyek egyértelműen egy tudásalapú társadalom fölépítését szolgálják. Eltűnt a 10 ezer kollégiumi férőhely létesítésének vállalása. A diákhitel továbbvitelének vállalása helyett nyilatkozatokat hallunk, hogy erkölcstelen a diákhitel összegét emelni. Ön vállalta, hogy ingyenessé teszik a lakóhely és az iskola közötti utazást a diákok számára. Ez, tekintettel arra, hogy mi 60 százalékról 90-re emeltük, nem egy gavalléros vállalás, de ennek sem látjuk a nyomát már ebben a programban. A diákok joggal mondhatják, hogy nem erről volt szó. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Rövid türelmet kérek. (Közbeszólások az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

A pedagógus életpályamodell bevezetése helyett jelentős, 50 százalékos fizetésemelést vállalt ön. Ez már önmagában is jelentős, havi 10 ezer forintos visszalépést jelent. A programból azonban kiderül, hogy nem a fizetésekről, hanem csak alapbérről van szó. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Idő van!) Joggal mondhatják a tanárok, hogy nem erről volt szó. (Közbeszólások az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

Ön azt mondta a Pilvax kávéházban, sőt írta a programjában, hogy: "Én, Medgyessy Péter egyezséget ajánlok a nemzetnek." Medgyessy Péter - nagybetű; nemzet - kisbetű, amúgy a magyar helyesírás általános szabályainak megfelelően. (Közbeszólások az MSZP soraiból. - Az elnök ismét csenget.) Nos, ön azt írta, hogy: "Én, Medgyessy Péter egyezséget ajánlok a nemzetnek. Ezt az egyezséget minden honfitársam számon kérheti rajtam. Szavamat adom, hogy betartom, amit vállaltam."

Medgyessy úr, nem gondolja, hogy illenék valamit mondani a honfitársaknak? (Közbeszólás az MSZP soraiból: Idő van!) Hol az ön szava, mennyit ér ez alapján a program alapján? (Közbeszólások az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Nagy taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu