ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen levő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat. Mivel megválasztásom óta először vezetem az Országgyűlés ülését, ezért engedjék meg, hogy megköszönjem képviselőtársaimnak a támogatást és a bizalmat, és egyben azt a türelmet és megértést kérjem, ami az első időszakban a közlekedésben is megadatik a "T" jelet viselő tanulóvezetőknek.
Az Országgyűlés a társadalom és a politika vitáinak kitüntetett színhelye. A most kezdődő ciklusban újból lehetőség adatik nekünk, országgyűlési képviselőknek arra, hogy vitáinkat ne egymás személyéről, hanem az általunk képviselt ügyekről s a jövőre vonatkozó elképzeléseinkről folytassunk. Mint még várhatóan sok ülés levezető elnöke, biztosítom önöket arról, hogy ehhez a munkához és ehhez a magatartáshoz mindenképpen partner leszek.
Nem leszek viszont partner abban, ha a vita hevében az Országgyűlés tekintélyét vagy az emberi méltóságot kívánja bárki - pártállásra való tekintet nélkül - veszélyeztetni; ebben a tekintetben a Házszabály szabályait szigorúan és megszorítólag fogom értelmezni.
Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés 2002-2006. évi ciklusa tavaszi ülésszakának 4. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Füle István és Vidoven Árpád jegyzők lesznek a segítségemre.
A május 16-ai házbizottsági ülésen történt megállapodás értelmében napirend előtti hozzászólásra a mai napon nem kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a "Cselekedni, most és mindenkiért!" című H/19. számon benyújtott kormányprogram-előterjesztés vitájának a folytatása és lezárása.
Tisztelt Országgyűlés! Felkérem a jegyzőt, hogy ismertesse a mai nap időkeretét.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés