SZABADOS TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Karsai Péter és Révész Máriusz hozzászólására szeretnék reagálni, ugyanis két olyan dolgot mondtak el, ami egész egyszerűen nem felelt meg a valóságnak.

Az iskolaszerkezet-változásra vonatkozó kitétele Révész Máriusznak azért nem állja meg a helyét, mert a kormányprogramban nincs szó iskolaszerkezet-változásról, nincs az SZDSZ és az MSZP között vita ez ügyben. A kerettantervet nem szeretnénk eltörölni, csupán fakultatívvá tenni.

Az viszont, ami Karsai Péter megjegyzését illeti, hogy az egyénre szabott oktatás egy ultraliberális felfogás, már a múlt század - ezen most nem a XX. századot értem, hanem a XIX. századot - oktatási elméleteiben is szerepet játszott. Tehát azt hiszem, olyan dologról van itt szó, amit bármelyik oktatási tankönyvben meg lehet találni.

És ami azt illeti, hogy Dávid legyőzte Góliátot, ez nem igaz, mert Dávid nem harcolt Góliáttal, Góliát pedig nem harcolt Dáviddal; nem háborúztunk egymással, hanem a két párt egy nagyon tisztességes oktatási politikát tett le az asztalra, egy olyan oktatási politikát, amely ha megvalósul, akkor sokkal jobb helyzetbe kerülnek a pedagógusok, sokkal jobb helyzetbe kerülnek az iskolák, sokkal jobb helyzetbe kerül a felsőoktatás, anyagilag és erkölcsileg jobban meg lesznek becsülve az oktatási dolgozók. Azt a programot valósítjuk meg, amelyet önök négy év alatt nem valósítottak meg.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu