DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Örülök, képviselő úr, hogy kiszámíthatónak tartja a Medgyessy-kormányt. Remélem, nem fog csalódni abban sem, amit az előbb elmondtam: azoknak az elvárásoknak kell a falugazdászoknak megfelelniük. Ígérem, hogy nem a minisztérium az első számú nézőpont, hanem a gazdálkodó ember, és figyelembe fogjuk venni a helyben gazdálkodók, családi gazdálkodók, őstermelők és más szervezetek véleményét a falugazdászok kiválasztásában.
Az, hogy képviselőtársam esetleg tájékozódott az ügyben, éppen annak köszönhető, amit elmondtam, nevezetesen egyes falugazdászok sajnos választásokat szerveztek az elmúlt időszakban, ami, úgy gondolom, az ön által említett értékrenddel is ellentétes. Nyilvánvaló, aki úgy gondolta, hogy pártkatona, annak az adott pártban, az ön pártjában van a helye, nem pedig az FVM-tárca apparátusában.
Remélem, hogy a továbbiakban sem fog csalódni a tevékenységünkben. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés