DR. KISS ELEMÉR, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ön azzal kezdte, hogy minden leállt. Én a válaszomat azzal kezdem, hogy ez a kormány a szokásoktól eltérően nem száz nap türelmet kért, hanem száz nap alatt egy meglehetősen gazdag program megvalósítását ígéri, és teljesíteni is fogja a közvélemény számára. Ez valóban gyors intézkedések sorozatát jelenti, de ebben az intézkedéssorozatban, a közvélemény elvárásában és a kormányt alkotó pártok ígéreteiben az is szerepelt, hogy a lehető legrövidebb időn belül tiszta helyzetet teremt, tiszta képet teremt, elszámol és elszámoltat.

(9.30)

Úgy gondolom, ez nem leállás, ez működés, mégpedig meglehetősen magas fordulatszámon történő működés a kormány részéről.

Ön mondott itt példákat - kétségkívül jelentős változások történtek vezetői posztokon. Említette, hogy a felügyelet levele MFB-ügyben hogyan kezdődik. Én megmondom önnek pontosan, hogyan kezdődik: úgy kezdődik, hogy "Engedélyezem...", és utána jönnek a nevek, iksz, ipszilon, zé, ká kinevezését a Magyar Fejlesztési Bank igazgatósági tagjává, belső ügyvezetőjévé - tehát így kezdődik, hogy "engedélyezem". Hiszen jól tudja a tisztelt Ház, hogy a felügyelet engedélye nélkül senkit nem lehet kinevezni pénzintézet élére.

A közigazgatási államtitkárok hullanak - mondja ön. Én azt idézném az ön emlékezetébe, hogy 1998 után egyetlenegy közigazgatási államtitkár maradt a helyén; most három közigazgatási államtitkár működik ugyanabban a beosztásban - mondjuk, a minisztériumi szerkezeti átalakítások miatt esetleg módosult elnevezésű minisztériumban -, mint akik korábban is államtitkári beosztásban voltak.

Azt mondja ön, hogy az adónyomozók felállnak. Az adónyomozók az APEH-től valóban el fognak kerülni, de nem állnak fel, és nem fog megszűnni az adónyomozói tevékenység, ez természetes.

Hogy kik álltak fel és kik nem álltak fel, arra egy példát említek: az ön volt apparátusából például egyetlenegy ember sem állt fel. (Dr. Boros Imre bólogat. - Derültség az MSZP soraiban.)

Végül szeretnék egy megjegyzést tenni: ha igaz a Népszabadság mai híre, amit olvastam, akkor volt olyan személy is, aki felállt a székéről, és a széket is vitte magával. (Derültség és taps az MSZP soraiban.) Szeretném megnyugtatni a közvéleményt, hogy akik felállnak, azok a széket nem viszik magukkal.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu