BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nincs köztünk különbözőség, csak a hangsúly máshol van, tisztelt Béki Gabriella képviselő asszony. Ugyanis nagyon fontos a probléma kezelése, de lényegesebb, hogy az emberek ne jussanak ilyen nehéz helyzetbe - és a prevenció. A prevenció pedig jelenti a munkahelyet, a munkabért, a szociális gondoskodást, a lakást, a lakáshitelt és sok egyéb mást és közben a gázárakat is; tehát hogy ne jussanak az emberek önhibájukon kívül olyan helyzetbe, hogy hajléktalanná váljanak.

Abban szót értünk, ha elfogadja tőlünk azt, hogy vannak önhibájukból hátrányos és nehéz helyzetbe kerülő emberek, és vannak önhibájukon kívül. Ha e kérdéskörben a prevencióra helyezünk nagyobb hangsúlyt, akkor nem lesz tömeges a dolog. Én attól szeretném megóvni önöket, hogy ne legyen tömeges. Tudniillik azokban az intézkedésekben, amelyeket most tapasztalunk, ezek csak tüneti tűzoltó-intézkedések, de nincs benne a prevenció. Ebben bíráljuk önöket, önök viszont ebben nem értik azt a négy évet, amit a polgári kormány megvalósított. Úgy látszik, a véleményünk kapcsán ezért vagyunk konfliktusban. Szeretném, ha így értékelnénk és értenénk: segíteni kell azoknak, akiknek kell segíteni abban, amiben szükségük van és akkor, amikor szükségük van rá.

Igaza van, a hajléktalanok kérdésével foglalkozni kell, mert a nagyvárosokban ez nyomasztó gond. Ez nem annyira gond vidéken. Vidéken különben Észak- és Dél-Magyarországon, a Dél-Alföldön az emberek nagyon-nagyon nehezen élnek azért, mert nincs munkahelyük, nincs infrastruktúra, kevés volt a családtámogatás, a lakáshitelekkel fantasztikus helyzetbe kerültek, nem bírják a közműves lakásukat fenntartani, mert mennek fel a közüzemi díjak és ehhez hasonlók. Ebben kell segítenünk, de nem segélyekkel, hanem a lehetőség biztosításával. Úgy gondolom, ön is egyetért azzal, hogy a munka és a munkahely biztosítása a legfontosabb ebben a kérdésben.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu