DR. HORVÁTH BALÁZS (MDF): Emlékeztetném miniszterelnök urat és a kancelláriaminiszter urat is - kiváló jogász -, hogy ugyanilyen ügyben született egy jogerős bírói döntés. A Grespik-ügyre gondolok, ami azért intő példa lehetett volna Kovács külügyminiszter úrnak az ilyen tartalmú döntések meghozatalakor.
Kérem, engem nem az zavar, hogy mi történt Schmitt Pállal, hiszen lemondott. Hanem az az eljárás, hogy a NOB egyik kandidált elnökjelöltjét, a MOB elnökét, a protokollfőnököt, egy nagy tekintélyű embert egyik napról a másikra - mint akiről kiderül, hogy kislányokkal paráználkodott -, így, egészen gusztustalan módon visszarendelik. (Közbeszólások: Ez azért nem ugyanaz!) Ebben az ügyben ez a botrányos! A visszarendelés ténye önmagában helyes és elfogadható. A technikája nem, és az, amiről miniszterelnök úr is mindig beszél, hogy emelkedjünk fölül az ízléstelen napi politikán, pontosan ezt kavarta bele Kovács úr ebbe a visszarendelésbe. Köszönöm. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés