DR. KISS ELEMÉR, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány kiemelt szerepet szán az idegenforgalom fejlesztésének. Ez többek között abban is megnyilvánul, hogy a kormány szerkezetében olyan változás következett be, amelynek eredményeként a Miniszterelnöki Hivatalhoz került az idegenforgalom kormányzati kezelése. Azt is kifejezésre juttattuk, hogy a kormány minden korábbi tervet, elképzelést, fejlesztési lehetőséget támogat, amelyet jónak és fontosnak tart, olyanokat, amelyeket az elődje kezdett el.

Magyarországnak kiválóak a turisztikai adottságai, és ezek közül is az egészségturizmus az a terület, ahol, úgy gondolom, a leggyorsabb fejlesztési lehetőségeket kell biztosítani. A máriafürdői beruházást a kormány fontosnak tekinti, megvalósítását állami eszközökkel támogatja. Természetesen, ahogy ön említette, képviselő úr, ez egy magánberuházás, magáncégek beruházása, és hogy az alapkőletétel után mennyi téglát fognak ott még felhasználni, az elsősorban a beruházók döntésén múlik.

Az idegenforgalmi vezető szerepre irányuló megjegyzésével vagy kérdésével egyetértek, egy kis korrekcióval, mégpedig oly módon, hogy elfogadom, hogy hazánknak vezető szerepe legyen az Európai Unió felé menetelő országok sorában az idegenforgalom tekintetében.

Kérem, hogy a válaszomat fogadja el. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu