DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Bár az alkotmány- és igazságügyi bizottság többségi véleményének az előadója kifejtette, hogy a többség szerint általános vitára alkalmas ez az előterjesztés, mondandójában mégis benne volt, hogy alkalmatlan az általános vitára, ugyanis elmondta azt is, hogy a Bírói Egyesület elnökének bizonyos előadásával - aki ott a bizottságban nyilatkozott - maximálisan egyetértenek, többek között azzal, hogy például Vas megye helyzete megoldhatatlannak látszik a pécsi ítélőtáblával, és ha most ideiglenesen oda is kerül, majd egyszer gondolkodni kell, hogy valahova máshova kerüljön, például Győrbe. Vagyis ez azt jelenti, hogy azt a társadalmi viszonyt, amit rendezni kíván ez az előterjesztés, nem rendezi, vagyis rossz.
Hallottuk azt is, hogy mind az öt ítélőtábla egy esetleges későbbi időpontban egyszerre lépjen majd életbe. Ha ez így van, akkor megint csak azt kell mondani, hogy ez az előterjesztés így most rossz, vagyis alkalmatlan az általános vitára.
Kétperces hozzászólásban hallottuk azt is a kormányoldalról, hogy egyetértenek az ellenzéki oldal azon felvetésével, miszerint itt bizonyos anyagi dolgok nincsenek még megfelelő módon rendezve. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Valóban, nincsenek megfelelően rendezve. Vagyis ez az előterjesztés így most rossz, vagyis általános vitára alkalmatlan. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés