DR. VASTAGH PÁL (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Őszintén remélem, tudom és hiszem, hogy ez lesz az utolsó fejezet az ítélőtáblák történetében. Ne feledjük el, hogy - nem felidézve a vita megelőző stádiumait - ez egy, a magyar jogtörténetben kipróbált, nagyon jó intézményrendszer volt. Az első világháború előtti Magyarországon kilenc ítélőtábla volt, a Trianon utáni Magyarországon pedig öt, és a magyar igazságszolgáltatás, a bírói szervezet ebben a tagoltságában nagyon jó színvonalon működött.
A másik, amit szeretnék hozzátenni a vitához: önök mindig azt állították, hogy nem voltak számítások az ítélőtáblák székhelyének megállapítása mögött. Ez természetesen nem így van. Hónapokon, éveken keresztül folytak az előkészítő számítások, de ha - tegyük fel - olyan ostobák lettünk volna, hogy rosszul számítottuk volna ki, akkor miért nem tetszettek egyszerűen a hatáskörök átrendezésével korrigálni azt a hibát, amit az előző kormány elkövetett.
A harmadik észrevételem: mindig azt tetszettek mondani, azért van szükség az ítélőtáblák felállításának elhalasztására, mert javítani kell a helyi bíróságok munkafeltételeit. Ezzel szemben az elmúlt négy év eredményeként a bírósági szervezet pozíciója a költségvetés egészén belül romlott, amíg 1998-ban ez 2,4 százalékot tett ki, addig 2002-re 1,8 százalékra csökkent. Tehát ezek a tények, a szavak pedig egészen mást mutatnak.
Negyedik megjegyzésként annyit szeretnék mondani, hogy folytatni kell a reformot, új intézményeket kell bevezetni, s nemcsak intézményi, szervezeti ügyeket kell kezelni, hanem meg kell oldani azt az ingyenes jogi tanácsadást állami költségvetési pénzekből, amelyet a szocialista-szabad demokrata kormány meghirdetett, és ki kell fejleszteni azt a közvetítői rendszert, amely elhárítja a bíróságoktól a folyamatosan rájuk zúduló terheket. Ha nem lesznek ilyen elterelő mechanizmusok, akkor a bíróságok változatlanul nagyon nehezen tudnak a növekvő feladataikkal megbirkózni.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés