DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Én a kérdés címét úgy fogalmaznám meg, hogy "Ami jár, az jár?", kérdőjellel a végén; tekintettel arra, hogy az elmúlt héten több sajtótermékben megjelent egy olyan eseményről történő beszámoló, amely 25 tételben, összesen közel 15 millió forint értékben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium leltárában nyilvántartott eszközöknek az ön miniszter elődje általi döntése következtében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Állat-egészségügyi Állomás állományába történő átrendezéséről szólt.

Tudni kell, hogy Vonza András miniszterré történő kinevezését megelőzően e hivatal vezetőjeként dolgozott, ahova annak idején Torgyán József nevezte ki, s mint ahogy a hírek szólnak, miniszteri felkérésekor ígéretet kapott arra, hogy miniszteri ténykedését befejezve ebben a hivatalban folytathatja tevékenységét. A listán nemcsak a normál hivatali működéshez elengedhetetlenül szükséges eszközök szerepelnek, hanem például szolárium, kondicionálógép is, a kettő együtt mintegy 900 ezer forint értékben.

Szeretném megkérdezni, miniszter úr rendjén valónak ítéli-e azt, hogy egy ilyen kérdésben, ilyen témában - amelyben három parlamenti párt is véleményt nyilvánított az ügy nyilvánosságra kerülését illetően, hiszen a Fidesz, az MDF és az MSZP képviselője is megnyilatkozott ebben a kérdésben -, egy ilyen jellegű döntéssel elődje hivatali működésének befejezésekor a majdani munkahelyét részesítette előnyben.

Várom válaszát.

Forrás: parlament.hu