DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Én csak példát szeretnék venni Mátrai Márta képviselő asszonytól, aki az imént beszédében megszólította a rádióhallgatókat. Én is ezt szeretném tenni, és megszólítani azokat a gyerekes családokat, ahol problémát okoz, hogy befizessék a gyereket az iskolába, vagy cipőt vegyenek neki, vagy a lakásfenntartási költségeiket fizessék ki. Mi nem hisszük, hogy ők tehetnek erről a helyzetről minden esetben, nem hisszük, hogy azért kerültek ebbe a helyzetbe, mert nem dolgoznak. Meggyőződésünk, hogy nagyon sok helyzetben megpróbálnak mindent elkövetni, hogy kikeveredjenek ebből, és ígérni szeretném, hogy ebben kívánunk nekik segítséget nyújtani. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés