DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! A Fidesz vezette kormány az elmúlt években egységes volt abban a tekintetben is, hogy fellengzős ígéreteket tett. (Folyamatos zaj.) A korábbi Ifjúsági és Sportminisztérium "Első félidő" című kiadványában, újjávarázsolt stadionok címszó alatt az alábbiakat olvashatjuk: "A nemzetközi mintákat is figyelve páratlan stadionrekonstrukciós terv célja a piaci alapon nyugvó, üzleti típusú labdarúgás infrastrukturális fejlesztése, méghozzá állami, önkormányzati és vállalkozói tőkéből. A program megvalósítása összesen 20 milliárd 75 millió forintba kerül, a rekonstrukcióra a kormány a költségvetésben 12 milliárd 700 millió forintot különített el."
Végig szakszerűségről és jó előkészítettségről beszélt a sportkormányzat, ugyanakkor oly módon történnek a rekonstrukciós munkák, hogy a futballstadionok nemzetközi mérkőzések megtartására továbbra sem lesznek alkalmasak. A székesfehérvári sóstói stadionnak például csak az egyik része kerül átépítésre, és csak ez felel meg az UEFA előírásainak.
Ha megkapnánk a futball-Eb rendezési jogát, ha Székesfehérvár is az egyik helyszín lenne, akkor ismét kezdődhetnének a munkálatok, hiszen a stadion egyik fele és nem utolsósorban maga a gyepszőnyeg újból felújításra szorulna. Milliárdokat költünk tehát a 38 futballstadion építésére, illetve átépítésére, de megoldás helyett csak félmegoldásokat érünk el.
Valóban páratlan tehát a korábbi kormányzat stadionrekonstrukciós terve: páratlanul pazarló, páratlanul ésszerűtlen. Véleményem szerint kevesebb stadiont kellene felújítani, de azt úgy, hogy maradéktalanul megfeleljenek az UEFA-előírásoknak, és jó néhány évig csupán állagmegóvási munkálatokra legyen szükség.
Kérdezem tehát miniszter urat, mit kíván tenni az ésszerűtlen beruházások gazdaságossá tételének érdekében. Kérem válaszát. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés