ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. És talán Filló Pál képviselőtársamhoz: örülök annak, hogy tényleg a kompromisszumkészség ebben a tekintetben megnyilvánul.
A mai világban, ha a nyugati szerelőipart vesszük figyelembe, azért érzékelhető az, hogy nagyon sokan foglalkoznak az embereknek a bérlésével. Tehát ott, ahol a munkakönyvbe az kerül be, hogy változó munkahely, azt a kérdést, nem tudom, hogy önmagában hogyan rendezi ez a dolog. Tehát nagyon sokan vannak így, és főleg a szerelőiparban, ahogy Őry képviselőtársam is elmondta, hogy a 7+2-es munkarendben küldik ki őket 150-200 kilométerrel arrébb, és a napi 12 óra ledolgozása után térhetnek hét nap után haza. Tehát ezt a kérdést ez tulajdonképpen nem rendezi. Tehát ezekben valóban egyfajta kompromisszumkészségnek kellene lenni, és azért is mondtam én az előbb, hogy az iparszerkezet, a munkakultúra azért nálunk is kezd abba a típusba áttérni, ami a fejlett nyugati társadalmakban tulajdonképpen megvalósul, és itt ezeket igenis szigorúan figyelembe kellene venni.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés