FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Őry képviselő úr szavaira szeretnék reagálni. Meg kell mondanom, kivételes eset, amikor mondandójának egy részével teljes mértékben egyetértek, csak egészen más következtetést vonok le abból, amit ön elmondott.
Amit ön elmondott, az tulajdonképpen igazolta számomra azt, hogy jó úton járunk, amikor a feladatokat szétszedjük, hiszen végső soron az valóban lehetetlen helyzet, hogy egy cégen belül akár két funkcióban is ugyanannak az embernek kell saját magával meghasonulva tárgyalnia a munkáltatókkal. Most tiszta helyzetet teremtünk. Igen, a szakszervezeti vezetők dolga lesz a jövőben az, hogy kollektív szerződést kössenek.
Szeretném a képviselő úrnak elmondani - bár biztos, hogy tudja, szerintem csak eltévesztette, hiszen valamikor ön is szakszervezeti vezető volt -, hogy a szakszervezetek nem csak a saját tagjaik érdekeit képviselik a cégeknél. Ezt szeretném hangsúlyozni, hiszen a kollektív szerződés minden munkavállalóra vonatkozik, függetlenül attól, hogy szakszervezeti tag-e vagy sem.
Nagyon sajnálom, hogy a volt államtitkár úr ezt nem tudja. Erre csak azt tudom mondani, hogy igazából nehéz olyan dolgokban vitatkozni, amikor valaki nincs képben, és nem tudja, mi van a munkahelyeken.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés