GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Mátrai Márta Képviselő Asszony! Megpróbálom tőmondatokban.
Az egyik: a lakáshitelek kamata 1992-től datálódik - ugye, ezt tetszik tudni?
A következő: amikor a Horn-kormány kísérletet tett arra, hogy az önkormányzatokon keresztül próbálja meg ezt finanszírozni, ennek az oka az volt, hogy az önkormányzatok tudják és tudták azt, hogy melyik az a kör, amelyik leginkább rászorult, és akiken segíteni kell. Azt viszont már nagyon ügyesen tetszett eltakarni, hogy az Orbán-kormány a felelős azért, hogy több mint százmilliárdot tetszettek kivonni azzal a nagyon olcsó trükkel, hogy éveken keresztül átverték az országot az inflációval, benne az önkormányzatokat is, mert az alacsonyra tervezett inflációval megállapították a normatívát, év közben ezt 3 százalékkal túlteljesítették, viszont egyetlen évben kísérletet sem tettek arra, hogy ezt a forrást valamilyen formában visszaadják az önkormányzatoknak. Tehát önök a forrást elvonták, most pedig gyönyörűen mint követelményt állítja elénk, hogy mi ezt oldjuk meg.
Majd egy újabb kétpercesben szívesen beszélek a közmunkaprogramokról is, mert gyönyörűen hangzik, csak éppen a forrásról tetszettek elfeledkezni.
A másik dolog a gázár. Én tudom, hogy a képviselő asszony tud számolni. Tessék végiggondolni, hogy ebben is mi volt a trükk - és eljátsszák napról napra, hétről hétre! Az első évben a 12 százalékos gázáremelés július 1-jétől valóban 6 százalék, de a következő év július 1-jén végrehajtott újabb 12 százalék már, akárhogy számoljuk, az 12 havonta 12 százalékos gázáremelés! Minden évben lényegesen meghaladta az inflációt! 2002-re is egy ilyet készített elő az önök Gazdasági Minisztériuma, ami véletlenül kiszivárgott, és kísérletet tettek arra, hogy ezt a mi nyakunkba varrják. Elnézést kérek!
Köszönöm szépen a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés