VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az imént elhangzott hozzászólásból, Rózsa képviselőtárs hozzászólásából számomra kicsit az derült ki, hogy ő pártolja a NAT-ot.

(19.00)

Én viszont fordítva vélekedem, hiszen a kerettanterv végeredményben egy határozottabb, konkrétabb, egyértelműbb lehetőséget biztosít, ugyanakkor meghagyja a szabad választás lehetőségét is sok területen. A tantárgyakban való gondolkozás pedig tulajdonképpen nem a homályos műveltségi területek visszahozását, illetve fejlesztését teszi lehetővé, ami egy kicsit megfoghatatlan is volt a NAT idején; nem volt igazán teljesen kristálytiszta, világos az oktathatóság dolgában, és főleg a közoktatásban, az alapfokú oktatásban jelentett ez gondot. Ugyanakkor az alsó tagozatban például - az általános iskoláról beszélve - heti két óraszámban, illetve felsőben három órában szabadon tervezhető sáv szintén rendelkezésre áll a kerettantervvel kapcsolatosan is.

Többen szóltak az iskolák közti átjárhatóságról. Azt gondolom, hogy számunkra minden kisiskola, a legkisebb is életképes, és tulajdonképpen nagyon fontos ezeknek az iskoláknak a fenntartása, ugyanakkor nem szabad a műveltségi anyagot szinten alul ott sem tanítani, tehát meg kell határozni egyfajta szintet. Majd még később ezt folytatom, köszönöm.

Forrás: parlament.hu