BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a válaszát, képviselő úr, hiszen ez alkalmat ad egy félreértés eloszlatására. Az, hogy a Magyar Országgyűlés választ meg egy felügyelőbizottságot, nem feltétlenül jelenti azt az én felfogásom szerint, hogy ezt kizárólag az Országgyűlés többségének kell megválasztania. Az én felfogásomba az is belefér, hogy az Országgyűlés e személyeket konszenzussal választja meg. Remélem, ebben a képviselő úrral a felfogásunk megegyezik.

Egyébként pedig ezen a téren a kormány semmiképpen nem készül arra, hogy a saját embereit ültesse a felügyelőbizottságba. Be fogjuk tartani az Országgyűlés írott és íratlan szabályait.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu