DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Kénytelen voltam elfogadni a válaszadó személyét, hiszen azok a törvénytelenségek, törvénysértések, amelyekről beszélek, nem várhatnak, ezek orvoslása nem várhat három hetet, amire legközelebb a miniszterelnök úr esetleg veszi a fáradságot és a Ház elé áll.
Egy héttel ezelőtt felhívtam az önök figyelmét arra, hogy az Országimázs Központ ellen folytatott nyomozás során a rendőrség súlyos törvénysértéseket követett el. A Fővárosi Ügyészség június 14-én, tehát több mint tíz napja kelt határozatában arra kötelezte a rendőrséget, hogy a törvénytelen módon lefoglalt dokumentumokat, szerződéseket, számlákat haladéktalanul adja vissza. A miniszterelnök úr a múlt héten azt ígérte, hogy a törvénytelen rendőrségi eljárás körülményeit kivizsgáltatja. Erre azonban mind a mai napig nem került sor.
Ezért a múlt héten feltett kérdéseimet kénytelen vagyok megismételni, illetve részben kiegészíteni. Ki adott utasítást a törvénytelen rendőri eljárásra? Mit tett a kormány, hogy a törvénysértések megszűnjenek? Miért tetézi a rendőrség korábbi törvénysértését egy újabbal, amikor az ügyészség határozata ellenére sem adja ki a törvénytelenül lefoglalt dokumentumokat?
Felmerül a gyanú, hogy önöknek azért van szükségük a törvénytelenül megszerzett dokumentumokra, hogy ügyeket kreáljanak, és ily módon folytassák az évekkel ezelőtt megkezdett lejárató kampányukat az előző kormánnyal szemben. Mit kívánnak tenni azért, hogy ez a gyanú eloszoljon?
Várom válaszát, miniszter úr. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés