DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Minden jegybanknak, így a magyar jegybanknak is, sőt mondhatom, az Európai Központi Banknak is egyik legfontosabb jogállási eleme a függetlensége.
Az Európai Közösség szerződésének egyik melléklete - ezt a mellékletet a maastrichti módosítás során csatolták a szerződéshez - egy önálló cikkelyben, a 7. cikkelyben foglalkozik a függetlenség intézményi elemével. Engedje meg, hogy ebből egy mondatot idézzek önnek: "A közösségi intézmények és szervek, valamint a tagállamok kormányai kötelezettséget vállalnak arra, hogy tiszteletben tartják az elvet - mármint a függetlenség elvét -, és nem próbálják befolyásolni feladatai teljesítése során az EKB-t vagy a nemzeti bankok döntéshozó szerveinek tagjait."
A függetlenségnek erre a cikkelyére a mi Nemzeti Bankunkról szóló törvény is hivatkozik a 66. §-ban. Önök mindezek ellenére, számomra teljesen indokolatlanul, mégis a törvényt módosítani kívánják, és egy felügyelőbizottságot akarnak a jegybank nyakába ültetni. Mondhatnám azt is, hogy kormányzati gyámság alá kívánják helyezni a jegybankot.
Kérdezem ezért az államtitkár urat, hogy az ön felfogása szerint összhangban van-e ez a magyar lépés a függetlenség intézményével, az Európai Közösség szerződésében rögzített függetlenségi jogállással. Ha nincs összhangban, akkor tudatosan vállalják-e fel a konfrontációt az európai intézményekkel?
Várom megtisztelő válaszát. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés