DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a válaszát, államtitkár úr. Az ön érvelésének lényegi eleme, hogy a felügyelőbizottságot nem a kormány hozza létre, hanem az Országgyűlés. Ez kétségtelenül így van. Az előterjesztett törvényjavaslat szerint ugyanakkor, ha megnézzük, hogy az előterjesztés arról szól, hogy a kormányzati többség fogja létrehozni ezt a felügyelőbizottságot, akkor az állításának a valóságtartalma már megkérdőjelezhető.

Ugyanis a törvénytervezetben az van benne, hogy ez a felügyelőbizottság hattagú lesz, két tagját egyértelműen a pénzügyminiszter fogja kijelölni, tehát a kormány egyik tagja, és a további négy tagját - beleértve az elnökét - az Országgyűlés választja. Igen ám, de ez egy 50 százalékos törvény, ebben az esetben ez azt jelenti, hogy a kormányzati többségnek van lehetősége megválasztani ezt a felügyelőbizottságot.

(13.50)

Egy évvel ezelőtt, amikor mi kormányoztunk, önök még másban gondolkodtak, azóta már egyértelmű az önök szándéka, hogy az önök kormányának ellenőrzése alá akarják helyezni a jegybankot. Azt gondolom, hogy ez az európai intézmények rosszallását fogja kiváltani. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu