JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ecsődi László képviselőtársammal nyújtottunk be módosító indítványt az országgyűlési határozati javaslathoz. Indítványunk két helyen pontosítani javasolja a határozati javaslatot; erről nem kívánok szólni, mert úgy gondolom, hogy ez egyértelmű. Viszont szólni szeretnék arról a vita során felmerült két kérdéskörről, amelynek megoldására javaslatot tettünk.

Az egyik arra irányul, hogy ne szűkítse le a határozati javaslat a veszélyeztetettek körét. Tudniillik az eredeti előterjesztésben az szerepelt, hogy csak az állami és önkormányzati lakásokban élő veszélyeztetettek körére terjedjen ki a vizsgálat. Indítványunk azt a megoldást tartalmazza, hogy kivesszük ezt az "állami és önkormányzati lakások" megközelítést, ezáltal teljes körűvé válik a vizsgálat. Úgy gondolom, hogy az ellenzéki képviselők is tudják támogatni így az indítványt, mert ők is felvetették ezt a problémát, ha vizsgálat van, akkor célszerű teljes körűvé tenni.

A másik indítványunk azt a vita során szintén felmerült problémát igyekszik kiküszöbölni, hogy az önkormányzatokat ne kérje fel direktben az Országgyűlés. Úgy gondoljuk, ha valaki félreértette vagy félreérthette ezt a megfogalmazást, akkor pontosítsuk úgy, hogy ne lehessen félreérteni. Megfogalmazásunkban az "érintett hatóságok" szerepelnek, tehát az Országgyűlés az érintett hatóságokat kéri fel arra, hogy az elkövetkező időben, amíg a jogszabályi változások meg nem születnek, addig messzemenően vegyék figyelembe a gyermekvédelmi törvény előírásait, messzemenően a leghumánusabb megoldást alkalmazzák a hatósági intézkedéseik során.

Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy ezen indítványainkat a majdani szavazás során támogassák. Úgy gondolom, hogy valamennyi indítványunk olyan, amely jobbá teszi és pontosítja az országgyűlési határozati javaslatot.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

Forrás: parlament.hu