DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A módosító javaslatok előterjesztője sajnos nincs a teremben. Ezt én nagyon fájlalom, de lehet, hogy e napirendi pont egy kicsit korábban történő megtárgyalása az oka, hogy nincs itt Kósáné Kovács Magda képviselőtársnőnk.

Ugyanis szeretném, ha igazolna engem annyiban, hogy az általános vita lezárása után ő a feltett kérdésekre és véleményekre nem reagált, egyszerűen nagyvonalúan alpárinak minősítette a képviselőtársai megnyilatkozásait ebben a témában. Ettől többet szerettem volna megtudni tőle, ugyanis amíg az előző ciklusban a parlament többek között normális menetben működött, azaz háromhetente (Derültség az MSZP soraiban. - Szabados Tamás: Neked az is sok.), addig mindig alkalmunk volt az általános vita után kézhez venni annak jegyzőkönyvét, a bizottsági üléseken felkészülten részt venni úgy, hogy bármelyik képviselőtársunk ismerte az elhangzott anyagot.

Ez most nem áll rendelkezésünkre, úgyhogy ezért fejből vagyok kénytelen idézni Kósáné Kovács Magdát annyiban is, hogy azt mondta, hogy a vita alpári volt. Nem tudom, hogy most hogyan minősíti azt az esetet, ami Ecsődi László és Jauernik István javaslatával fordult elő a szociális bizottságban. Kérem szépen, ezt az MSZP-s javaslatot a szociális bizottságban nem támogatták, nem kapta meg a szükséges többséget. Az első javaslat arról szól ugyanis, hogy vegyük ki az országgyűlési határozat szövegéből "az állami vagy önkormányzati tulajdonú lakásokban és helyiségekben élő" beszúrást.

(18.30)

Azaz - nagyon helyesen - Jauernik úrék azt javasolták, hogy nem a tulajdoni forma határozza meg azt, hogy a hajléktalanná válás hol fenyeget. Nemcsak állami és nemcsak önkormányzati tulajdonú lakásban lakó családokat fenyeget ez a veszély, hanem a magántulajdonúakban lakókat is. Az általános vitában elhangzott, hogy hogyan váltak Magyarországon a lakásprivatizációval kapcsolatosan több száz ezren lakástulajdonosokká úgy, hogy a tulajdonosi jogaikkal sajnos, nem tudnak élni.

Éppen ezért a polgári képviselők, a Fidesz képviselői az önkormányzati bizottságban megszavazták Ecsődi László és Jauernik István urak javaslatát. Egyhangúan jött elő a szavazásban az igenlés, a helyeslés, hogy nem diszkriminálunk tulajdoni formák szerint. Nagyon sajnálom, és meg vagyok azon döbbenve, hogy éppen a szociális bizottságban ez az ésszerű, tisztességes javaslat nem kapta meg a támogatást. Kérem a tisztelt képviselőtársainkat, hogy most legyenek olyan kedvesek ezt a javaslatot egyhangúan támogatni.

Ugyanígy kérem, hogy Mátrai Márta módosító indítványát is támogatni szíveskedjenek, mert végre a lényegről beszél: az önkormányzatok mikor, mennyi pénzt kapnak, honnan fogja finanszírozni a hajléktalansági programot a kormány. Azt is kéri ez a módosító javaslat, hogy a kormány a 2003-as költségvetésébe építse be ezeket a forrásokat.

Szeretnék mindenkit arra emlékeztetni, hogy Lamperth Mónika belügyminiszter asszony közölte, hogy ha az önkormányzatok feladatot kapnak, bármilyen szinten, ahhoz azonnal hozzá lesz a forrás rendelve. Úgyhogy csak azt kérjük, hogy ez az ígéret valamilyen formában ebben az országgyűlési határozatban jelentkezzen.

Azt sem értettem, hogy Mátrai Márta képviselő asszony javaslatát miért utasította el mind a két bizottság - akkor most már sajnos - Jauernik úrék is úgy döntöttek, hogy nem támogatják azt a D pontot, ami arról szól, hogy elősegítik a hajléktalansággal fenyegetett családokban a munkanélküliek foglalkoztatását. Az általános vitában, tisztelt képviselőtársaim, minden felszólaló egyetértett abba, hogy a munka világába történő visszavezetés is a prevenció egyik eszköze. Ekkor említettem Ferge Zsuzsa cikkét is, akinek szintén ez a véleménye, a Bokros-csomag óta mind a mai napig, hogy a munkanélküliség, a munkanélkülivé válás többek között az egyik alapvető oka a hajléktalansági veszélyeztetésnek. Azt szeretném mondani, hogy ha tenni akarunk valamit, és ez az országgyűlési határozat nemcsak egy kampányszöveg, amit az őszi önkormányzati választásokra kíván az MSZP előterjeszteni, akkor pozitív diszkriminációval kell a hajléktalansággal veszélyeztetett családokban a munkanélküliség problémáját is kezelni.

Az 5. módosító indítvány, amit ugyan nem szavazott meg a Fidesz frakciója az önkormányzati bizottságban, nagyon helyesen kiveszi az önkormányzatokat az országgyűlési határozat 4. pontjából. Én úgy fogalmaztam a bizottságban, hogy igenis kibújt a szög a zsákból: beismerte az előterjesztő MSZP és SZDSZ azt, hogy önkényesen, az önkormányzati törvényt, az önkormányzatiságot félretéve be kívántak avatkozni az önkormányzatok jogkörébe és hatáskörébe. Jauernik úrék ezt ügyesen most megpróbálták kozmetikázni.

Ez a lényegen viszont egyáltalán nem változtat, mert ez a szép szöveg azért ugyanazt mondja, mint ami az önök szándéka, hogy az önkormányzatok feladatát anélkül határozzák meg, hogy arra az önkormányzati törvény külön felhatalmazást adott volna.

Én az önkormányzati bizottságban még arra is felhívtam a figyelmet, hogy teszik ezt önök akkor, amikor Kósáné dr. Kovács Magda azt mondta, hogy a jegyzőket megillető, többek között a kilakoltatással kapcsolatos hatáskör a magyar jogrendszer szégyene. Az általános vitában is elmondtam, hogy ezzel a jegyzők és a jegyzői kar tömegét sértette meg, akik tisztességesen és törvényesen, az önkormányzati törvénynek megfelelően gyakorolják ezt a jogukat, ha szükség van rá.

A további módosító javaslatok tulajdonképpen a hatályba lépéssel és az országgyűlési határozat bizonyos kozmetikázásával foglalkoztak. Azt szeretném mondani, hogy miután arra számítok, hogy sajnos a két érdemi határozat, esetleg talán a harmadik is, amit Jauernik úrék terjesztettek elő, nem fogja megkapni a többséget, ezért nincs arra lehetőség, hogy ebből az országgyűlési határozatból olyan értelmes feladatsort kerekítsünk ki, amely valóban előre vinné azt a preventív munkát, ami a hajléktalanná válás megelőzéséhez szükséges. Éppen ezért - ugyanúgy, mint ahogy az általános vitában tettük - azt javasoljuk az előterjesztőknek, hogy ne kozmetikázzák tovább ezt az országgyűlési határozatot, hanem vonják vissza, és felkérjük a kormányt, hogy az eddig ismert több könyvtárnyi irodalom, szakértői munka alapján kezdjen hozzá a munkához, és próbálja meg megelőzni a hajléktalanná válást, mert valóban fenyegeti ez a családokat azért, mert sajnos az MSZP és az SZDSZ került hatalomra ebben az országban. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu