LÁZÁR MÓZES (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Én jogszerűtlen és ügyetlen lépésekről beszéltem. Itt van a kezemben egy dokumentum, amelyben a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára és a Külügyminisztérium politikai államtitkára mintegy 12 órás határidővel kéri a kuratórium elnökét különböző - féléves és éves - dokumentumok összesítésére és bemutatására, ami borzasztó nehéz akkor, amikor több ezer döntésről van szó. De nem ez a fő probléma ezzel a dokumentummal, hanem az, hogy erre az van felírva, hogy "MSZP Ifjúsági M". Ez faxon érkezett. Arra gondoltam, jogszerűtlen lépés az, amikor ilyen helyről a kormány által alapított alapítványhoz utasítás érkezik két politikai államtitkár aláírásával.
(13.20)
Emlékszem arra, bár valamivel fiatalabb vagyok, mint a miniszter úr, amikor pártközpontból érkeztek utasítások. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Most is onnan jön.) Most már ez a helyzet azért elmúlt, tizenkét évvel ezelőtt, és erre gondoltam, hogy ez például egy ügyetlen és jogszerűtlen lépés, és sokkal korrektebb módon is lehetett volna a tudomására hozni a kuratóriumnak azt, hogy a kormány változtatni akar.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés